Ez volt kedden... Tegnap elpakoltam a ruhákat és felporszívóztam, aztán pihentem egy kicsit, megjöttek csibéim, nagyfiam tükön ült, hogy mikor jön Jogsis, ö pedig telefonált, hogy késik, 8-kor, kisfiam már sírt is, hogy akkor nem is találkoznak, így megengedtem, hogy fent maradhasson 9-ig, hát a 8-ból is negyed 9 lett... Na pont ettöl tartottam, mosolyogva jött be és mutatta, hogy ps2 játékokat hozott a fiamnak, azért késett, mert elö kellett bányászni öket, na jó, itt a szívem azért meglágyult, de úgy éreztem, erröl beszélnünk kell.
Ültem az ágyon és néztem, ahogy nyomja a ps2-öt nagyfiam, Jogsis pedig adta az instrukciókat, mikor mit, merre, csak néha bevontak, ha épp kellett az angol tudásom, aztán kiscsajom Jogsis ölében kötött ki, aranyosak voltak, nagyon.
Kiscsajomnak megfájdult a fülei, sírt este, mint az örült, Jogsis pedig ment, vattát melegített, bedugta a fülét, odabújtam kis bébimhez, simogattam, Jogsis pedig a lábikóját és csitítgatta, aztán persze neki elaludt, míg ö simogatta.
Ez meg péntek... Aztán kissé képzavarba kerültem, mert hát gyomorgörcsöm lett a vizsgától, ami végül nem is volt nehéz, a 40-ből tutira veszítettem 3 pontot, meg még ki tudja mennyit, de reménykedek, hogy a hármas meglesz, na majd meglátjuk, mennyire normális a tanár, de a 3-as mindenképp kellene, hátha évet ismétlek... jövő héten is lesz egy vizsgám, de az semmi, ehhez képest, arra simán felkészülök 1 nap alatt. Igazából azt hiszem, hogy behozom a lemaradást, lezárom ezt az egy évet ebben a tanévben, de ha vis major volna, azért van még mit pótolnom :(
Aztán meg Bandita, abban maradtunk, hogy decembertől elkezdi törleszteni a kocsit, ma kaptam egy szánom-bánom sms-t, hogy nincs pénze, hogy én honnan gondoltam, hogy korrekt lesz? Persze a telefont nem veszi fel...
Jogsis, meg a múlt sérelmein lovagol az anyjával, tegnap kicsit kiosztottam, aztán meg azt mondja, olyan jó veled beszélni, mindig mosolygok, mikor beszélünk. Lelkileg padlón van és nem tegnap óta és nem tudom, akarok-e megmentő lenni, nagyon érzelgős, jó fej, csak hát ezek a lelki gondok, megint én legyek az erős?
Pótapa már röhögött, hogy ennyi lelki defektest honnan szerzek én be? :D