A pszichológus gyógyultnak nyilvánított és bevallom úgy is érzem magam, még utózöngések vannak, mármint a lelkemben, de amúgy tök rendben vagyok.
Úgyhogy ma reggel frissiben, tágra nyílt szemekkel hallgatott Bandita. 10 percet találkoztunk, tegnap este felhívtam, beszéltünk 2 percet, aztán leraktuk azzal, hogy majd hív, ha odaér. Nem hívott, vártam 3/4 11-ig, aztán elraktam magam aludni.
Hazaért, látta, hogy bajom van, mondtam neki, vártam, mert mondtad, lehetett volna azt is mondani, hogy ma már nem hívlak és akkor nem várom, nehéz napom volt és elöbb is lefeküdhettem volna. De neked ez eszedbe sem jutott, elhanyagolsz és nem vagy tekintettel rám, de nyugodtan csináld csak, ezzel faképnél hagytam, még magyarázta, de hát beszéltünk, mielött odaértem, de nem túlzottan érdekel, az sem, hogy le se szarja, mit mondott a pszichológus, vagy hogy milyen lett a körmöm vagy milyen volt a napom, semmi, jelenleg engem sem, nagyon.
Meggyógyultam, nem nyelek tovább, el lehet kezdeni normálisan viselkedni. Magamnak gyógyultam meg, nem másnak, cseszi a csörömet, hogy az én nyakamba varrta a szakítást egy az egyben, én vagyok az oka, azóta meg eszébe nem jutott egy szál gazt hozni, lassan elötör újra az egóm, még gyógyul, de felépül és kimondja, amit gondol, mert én egy nyitott könyv vagyok, nem magamba rágom a dolgokat, kiadom magamból, hogy ne nyomasszon tovább.
Holnapra jobb reggelt!
