Fáradt vagyok, pedig minden nap alszom már legkésöbb 11-kor, mégis úgy kelek reggel, mint a kivert kutya. Várom már a pszichológust hétfön, segítsen leküzdeni a szörnyet bennem...
Családilag minden irányból javuló tendenciát mutatunk, Bandita ismét vigyáz a gyerköcökre, ha úgy van, ha otthon vagyok, nem nagyon jár el, gyerköcök is néha meghülyülnek, de általában cukik, mint amilyenek a gyerekek :)
Mégis elötörnek belölem rém képzelgések, amik viszik az energiáimat, messze tájakra, ahelyett, hogy eufóriával töltödnék, inkább paranoia vesz körül.
Esténként meditációs zenét hallgatok, tegnapelött találtam egyet, remélem ma is meglesz a gépemen, tele van energiával, nagyon jól feltölt, ismerkedek újra önmagammal, komolyan, néha nevetségesnek érzem magam így 30 felett, hogy ilyen hülyeségekkel bíbelödök.
Tegnap túlparáztam magam, valszeg a hirtelen fogyás és gyomor összeszükülés miatt olyan érzésem van a hasamban, mintha egy baba úszkálna, természetesen beleremegtem a gondolatba, mert andaxint szedtem és az magzatkárosító, meg nem most van itt az ideje egy babának, addig spanoltam magamat, míg vettem egy tesztet, egy csíkos lett, igazából megkönnyebbültem, másrészt viszont kicsit elszomorodtam, nem mintha helyén való volna egy baba, nem mintha bírnám a terheket egy baba mellett, na de akkor is.
Az én tündérmesémben eljött értem a herceg, megkérte a kezemet és teljessé tette a kört egy harmadik babával, aztán ötösben éltünk, míg meg nem haltunk.
Az én hercegem viszont beéri a két bébimmel, feleségül venni meg esze ágában sincs, ez a különbség álom és valóság között és azt kell mondanom, még csak boldogtalan sem vagyok a szituációval.
Eddig valahogy rettegtem a Banditamentes hétvégétöl, ahogy közeledik viszont várom és tudatosan idomítom magam, hogy végre együtt lehetek a barátaimmal, találkozok pesti barátnömmel és Munkamániással is és a gyerekeim is hulla boldogok, hogy vonatozunk és hogy találkozhatnak a gyerekkel.
Gondolkodtam rajta, hogy lemegyünk vasárnap Banditához, mondtam is neki, hogy gondolkodtam rajta, aztán elvetettem a gondolatot, úgyhogy mégsem. Szerencsétlen néha tényleg nem tudja, mit mondjon.
Este mondtam, azért megkönnyebbültem, hogy nem vagyok terhes, erre rámnéz és annyit mondott, hogy most mit akarsz tölem hallani, ezen már röhögnöm kellett, igazából semmit nem akartam hallani, meg ne azt mondja már, amit hallani akarok, mondja, amit gondol, annak sokkal jobban örülök.
