Épp ezen gondolkodom, mármint, hogy átkeresztelem a blogomat :D

Az úgy van, hogy reggel elment Bandita befizetni a hitelemet és valahogy nem ért haza és a telót sem vette fel, ami mostanában egyre sűrűbb, mióta nyári szünet van, ha nem vagyok itthon, akkor ő sincs itthon a szabadnapjain, először arra gondoltam, hogy talán félre jár, de még ezt sem hiszem nagyon, inkább nincs kedve a gyerekekhez és ugye, ha felveszi a telefont, még a végén haza kellene jönnie...

A másik pedig, annyira szerettem volna megünnepelni a szakdogám végét, de senki le se szarja, Banditának írtam reggel, hogy valahogy megünnepelhetnénk, hogy vége, erre délután rákérdezett, hogy hogy állok vele... 

Szóba hoztam, hogy az unokaöccse folyton szekálta a fiamat. Letudta annyival, hogy gyerek, meg ordítsam le - gyanítom ott tartott, hogy le szarja, na meg elmondtam, hogy szarul esett, hogy a tesója ígérete ellenére nem hozott  vasárnap sütit, hát az is teljesen normális, mert ők feledékenyek, fél perccel később, pakolni kezd a kaják között, mert te valahogy mindig elfelejted, valóban, ha egyből ugrok gyereket rendezni, van, hogy nem tévedek vissza a konyhába...

Erről szólnak a napjaim, a lelkem ordít egy kis figyelemért, valaki figyeljen már oda rám, de le se szarnak.

Erről jut eszembe, nagyfiamat leordítottam tegnapelőtt, mert pont akkor csacsog, mikor nyakig ülök a szakdogában, majd bocsánatot kértem, erre ő nem úgy reagált, hogy sajnálom anya, hogy nem hagylak tanulni, hanem annyit mondott, hogy megbocsátok, na frankó, most magyarázzam, hogy hibázott, neveljek belőle papucsot vagy ne... Nem homályosítottam fel, hogy ez így nem fair ám, mert le se szarod, hogy anyu tanul, más se szarja le, hogy épp csillám tetkót vagy kürtös kalácsot szeretne vagy ünnepelni, kicsit szeretne fontos lenni...