Lezárta és félreáll, én pedig elfogadtam, fáradt vagyok, nem apróztam ma el a munkát, büszke vagyok magamra, mámorító érzés, mikor túlszárnyalod az ütemterved, ma egy percig nem gondolkodtam semmin, Szerető sem írogatott és Bandita is messze elmaradt, ő is dolgozott és bevallom, egyik sem hiányzott...

Csak a munka és én voltunk, az örök, néha ugyan hűtlen, de szerelmem, pont, mint rég és most jól esett...

Igen, ágáltam ellene, hogy miért? Egyrészt tudni akartam, másrészt, mert életem nagy szerelme, lassan az eszem győz, magam miatt, nem miatta, hisz ő eldöntötte, az a tisztességes, ha félreáll... Hát megtette, én meg gyenge vagyok, hogy küzdjek és nem is érzem úgy, hogy küzdenem kellene... Miért kellene küzdeni? A figyelméért, a szeretetéért az odaadásáért, igen, úgy gondolom, vele küzdnem kellene, nekem pedig nincs erőm már... belefáradtam.

Félek, hogy soha többé nem lesz akaratom, merszem gyereket vállani, Bandita sem szeretne most, de később igen... én pedig tudom, mekkora fordulópontja egy kapcsolatnak a gyerekvállalás és tudom mekkora igénybevétel egy bébi, jajj imádtam az egyémeket, édes nagyfiam, már mindenki szekált, hogy rakjam már le, mert még hozzámnő, de én akkor is imádtam fogni, érezni... de most már nőnek fel és újra érvényesülhetnek az én igényeim, én mit szeretnék, bébi mellett játszd újra Sam lesz az életem, pont, mint a szüleimnek, amit fennhangon hangoztatok már ezer éve, hogy én nem csak anya akarok lenni örök életemben, ember is, karriert építeni, világot látni, beülni valahová anélkül, hogy külön engedélyt kérjek a bébicsősztől...

Mik szerepeltek a terveimben? Gyorsan szülök két bébit, én már 18 évesen szerettem volna, az exem nem engedélyezte, míg nincs saját fészek, így kitolódott 5-6 évvel a dolog... A válás nem volt bekalkulálva, az újrakezdés pláne nem... Mikor kiscsajom egyetemre megy 44 éves leszek és élhetek hobbiknak, utazásnak, nekik is, mert örök támaszuk leszek, míg élek, de nagykorú gyerkőcök nem járnak akkora kötöttséggel, mint kiskorúak...

Számomra ez egy sarkalatos pont és nem tudom, hogy meg tudom-e tenni idővel, Szerető szerint döntenem kellene, szerintem meg az idő megoldja és hiába döntök most, nem biztos, hogy elég konzekvens vagyok hozzá...

Az éjszakák gondolkodással telnek, tegnap éjjel is sokat agyaltam elalvás előtt, tegnapelőtt is és ma is azt teszem, ugyan dög fáradt vagyok, de mit számít, az agyam pörög...

Félek Szeretőtől, félnék, hogy újra bánt, hogy újra eldob, soha, de soha nem éreztem nála azt, hogy ENGEM akarna boldoggá tenni, persze, mellettem állt, mikor padlón voltam, akkor sem a szeretet vezérelte, inkább a kötelességtudat, magával szemben...

Azt mondja, nem kioktat, nem felelősségre von, csak próbál megérteni... Nekem nem úgy tűnt, a hangneme, amivel letámadott, ahogy felidegesítette magát, bántottam? Nem vagyunk egy véleményen, ha lehet, had legyen már több tapasztalatom gyerekekkel kapcsolatban, mint neki és tudja meg ő és a világ, nem vagyok hibátlan, sem én, sem más és a gyerekek nem a hibátlan szülőség miatt lesznek élhető élettel létező felnőttek...

Ő meghalni akar, én élni és nem tudom, hogy fogadnám, ha a pasimat a halál jobban vonzaná, mint én. Őt nem lehet boldoggá tenni, én pedig küzdenék erőm felett, hogy megtegyem, de nem tudnám, mert őt lehetetlen...

Ő nem jelenne meg nálam spontán, hogy itt vagyok, nem küldene a haverjával virágot és nem szívesen mutatna be, mint a barátnője a szomszédnak...

Mert nem szeret, semmi véglegességet nem látott soha a kapcsolatunkban, szépíthetjük, hallhattam, amit hallani akartam, vonzom, mint nő, laza viszonyként találkozgathattunk volna és ennyi...

Bandita?

Banditát érdekli, mi van velem, hiányzom neki, ő fogja a kezem, nem érdekli mim van, mim nincs, imádja, hogy nagy hanggal élek :) hogy lobbanékony és temperamentumos vagyok, virágot vesz nekem, csak úgy, a kimonómmal alszik, mert hiányzom és érzi rajta az illatomat...

Bandita érez, ahogy aggódik és ahogy ápolja a nagymamáját, ahogy látom rajta, hogy szenved, nem hagyja, hogy segítsek, de nem azért, mert akkora májer, hanem, mert ENGEM akar kímélni...

Lelkiismeretfurdalása van, hogy én többet járok hozzá, mint ő hozzám... hálás, hogy főzök neki...

A gyerekek csípik - na jó, a kutyákat jobban :)

Bandita jó ember, tele érzéssel, vágyakkal és álmokkal.

Szerető pedig egy matematikus, aki úgy gondolta, blogolvasás hiányában, hogy végülis ez a viszony már egy fokkal jobb lenne, hisz nem 3 órára, akár egész hétvégére találkozhatunk, inditványoz egy laza kapcsolatot céltalanul, jövő nélkül, csak amolyan durr bele a világba, ha magamat kérdezem, míg ideálisabb, jobb nem adódik és mehettem volna a süllyesztőbe.

Azt hiszem ennyi, ügy lezárva, szégyelném magam Bandita előtt, ha mindezt tudná, ha valaki, ő biztosan nem érdemelné ezt...