Díva naíva - a furcsa nő tökéletlenségei

A 30as 2 gyerekes már nem szingli nő furcsaságai, mindennapjai kerülnek leírásra

Friss topikok

  • díva naíva: @Enchantée: köszönöm Chanti az érdeklödést, azóta találkoztunk vagy 4 vírussal, gyulladásokkal, be... (2017.10.21. 06:57) Huszonhét
  • Enchantée: Úgy legyen! <3 (2017.09.10. 06:59) Huszonöt
  • díva naíva: @Enchantée: köszi Chanti, drukkolok Apudnak, anyudra pedig emlékszem :( (2017.09.04. 07:24) Családosság
  • Enchantée: A lényeg a 3. bekezdésben van szerintem. Minél régebb óta vagy egyedül, annál inkább. És minden ár... (2014.09.20. 18:11) ház as ság
  • díva naíva: @lemontreeleaf: Nem tudom mire gondolsz, az exe öngyilkossága alkalmával szerintem tök megértő vol... (2013.09.24. 21:58) Tanul ság

Ösz

2017.10.21. 06:56 | díva naíva | Szólj hozzá!

Olyan igazi öszi érzésem van, le vagyok lassulva és igazából semmi nem csigáz fel. Azóta eltelt már több, mint egy hónap, anya állapota nem megnyugtató, szédölög és hány, csütörtökön végérvényesen hazaengedték, pénteken kiderült, hogy hasnyálkahártya gyulladása van. Ahhoz képest, hogy szerdán volt hasi ultrahang és röntgen is. Nem néz ki jól, mindenbe belemegy, amit csak mondasz és sokszor egyszerüen üres a tekintete, belenéz a semmibe. 

Én pedig úgy érzem, összenyom az életem, valahogy semmi nem olyan, amilyennek lennie kellene, Winnetouval a héten háromszor összevesztünk, mert kerítésoszlopokat kellett betonoznia, amint megmozdul, dúl, fúl és hozzám sem szól. Az a durva, hogy szerinte rendben van az életünk, a kapcsolatunk, már ha ezt annak lehet hívni, mert hozzám nem ér, azt hittem, idövel ez változik, de nem történik semmi, már attól is idegbajt kapok, ha megfogja a kezemet, nem vagyok 70 éves... Neki pedig ebben merül ki a kapcsolati érintés. Én pedig szimplán úgy érzem, hogy évek óta egyedül vagyok, csak van mellé egy 3. gyerekem. 

Élni akarok, izgalmakat, élményeket, nevetést és boldogságot, most pedig a beiszapolt kis mocsaramban ülök, mozdulatlanul és érzem, hogy szép lassan elsüllyedek, már csak belül kapálózok, kifelé csendben maradok, értelme nincs kapálózni, csak azt veszem észre, egyre többször, hogy az alapállapotom az összeszorított ajkak és nem a nevetö szemek. 

Sok mindenen változtatnom kellene, de fogalmam sincs, hogy álljak neki, hogy csaljam a napsugarakat az életembe. 

Le akarom zárni végérvényesen a múltat és inditani szeretnék egy szebb és jobb jövöt. Viccesnek tartom, Szeretövel fél évente egyszer telefonáltam, tudni akarta, hogy vagyok, én meg beszélgettem vele, aztán ezt áprilisban beszüntettem, mert minden beszélgetés vége ugyanarra ment ki, találkozni és dugni akar. Én pedig nem akarom, hogy a múltam akár csak egy másodperc töredékéig visszarántson, így áprilistól nem reagálok, ö pedig szorgalmasan küldözgeti az sms-eket, mint egy pszichó. 1-2 hetente, legutóbb tegnapelött, de nem reagálok, mert nem akarok és ha nem akarok, akkor nem kell.

Bandita szintén zenész, egyszerüen nem értem, hogy miért nem zárják le, azt, ami elmúlt. Azóta szinte napra pontosan eltelt 5 év, azért az hosszú idö ahhoz, hogy ne lehessen lezárni. 

Na mindegy, a múltam engem kerget, én meg a jövömet, lehet, meg kellene tanulnom a jelenben élni. 

Huszonhét

2017.09.11. 07:48 | díva naíva | 2 komment

A helyzet nyugaton változatlan, anya folyamatosan olyan dolgokról beszél, aminek se eleje, se vége, azt tudja, hogy 4 kutyája van, de unokája csak 1 :( Tudom, hogy ez türelemjáték, de mikor kint ül az intenzív elött a 12 évesem és várja, hogy mami végre osztályra kerüljön, hogy meglátogathassuk, én pedig mondom anyának, hogy gyerköc kint ül és néz rám zavartan, hogy ki és mondja is, nem tudja, ki ö, fura módon a legkisebb unokára emlékszik csak, bár perceken belül meg mondja, hogy mennyit veszekedik ez a két lány, tehát én is összezavarodok, mikor ö össze van zavarodva, mikor indulok, pedig mondja, hogy vigyázz a gyerekekre. 

Nagyon várom, hogy osztályon legyen, titkon remélem, hogy akkor azért gyorsabb lesz a javulása, ha nem egyenként fél órát vagyunk bent, hanem együtt lát, látja, hogy zajlik az ö családjában az élet folyása. Mindenki hisztis és kimerült már, szombaton szimplán a mellkasára borultam és sírtam, neki is szarabb napja volt, én pedig szimplán ki vagyok merülve. Minden napon teleprogramozott. Szombaton ki akart mozdítani Winnetou, kedvem nem volt hozzá, jelenleg a legnagyobb kikapcsolódás a teraszomon ülni és hallgatni a madárcsicsergést és a tücskök zenéjét. 

Úgyhogy rohanok tovább, egyszer csak véget ér ez a maraton is és kicsit kifújhatom magam, bár annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy meg merem-e lépni azokat az eget verö változásokat az életemben, amelyeket csendben pörgetek a kisfilmemben elalvás elött, azt még nem tudom, de álmodozni egy stresszmentes, kiegyensúlyozott életröl, na, azt azért még lehet, hisz szegény, akinek álmai sincsenek...

Huszonöt

2017.09.09. 09:11 | díva naíva | 1 komment

Anya állapota testileg szuper, egyszerüen fogta magát és jól lett, viszont szellemileg nem vagyunk nagyon a toppon, ez pedig leszívja az energiámat rendesen, hogy nem ismeri meg az unokáit, látja a nagymamáját és kutyákat és igazából érdemben nem tudok vele semmiröl beszélni. Már 5. napja. Megint türelmesnek kell lennünk, de annyira nehéz, hogy kommunikál, de értelme nincs. Én pedig elvesztem a hétköznapokban, hisz nem csak az aggaszt és rémiszt, hogy mikor hogy épül fel, hanem, hogy menedzseljem az életem nélküle, elvégre ö fözött a gyerekekre és ö menedzselte a suli után munkából hazaérös idöszakomat. Bevallom besokalltam, egyszerüen idegileg kikészített ez a pár hét. Erösen gondolkodtam a szakfordítói vizsgán, hogy új irányt adok az életemnek, de nincs most még ahhoz sem eröm, kivárok, míg anya jobban lesz és próbálok egy kicsit visszahúzódni, mert enyhén elegem van a te vagy az erös dumából. Nem akarok mindig én az erös, higgadt és okos lenni, sosem éreztem ezt még, hogy egyszerüen zuhanni akarok és egyszer én szeretném, hogy felfogjanak, hogy valaki hálót játszon körülöttem, még én is rácsodálkozok, hisz eddig kifejezetten irtóztam az ilyen helyzetektöl, hogy kiszolgáltatott legyek vagy valakire rá legyek utalva, de most nagyon szeretném, ha nem minden döntés és cselekedet tölem indulna, hanem egyszerüen csak hagynom kelljen, hogy minden a maga medrében csordogáljon. Hát így állunk, néha kicsit jobban viselem, néha kicsit sem, nem mintha kérdés lenne. 

Ma házat nézünk nekik, nagyon remélem, hogy gyorsan el tudjuk adni a házukat és ki tudnak költözni a közelünkbe, innen kicsit egyszerübb lenne menedzselni az életünket. Hiányzik az anyám, de türelmes leszek, hisz az elmúlt három hetet neki is fel kell dolgoznia, tegnap panaszolta, hogy milyen gyorsan bezáródik az ajtó és vége az életnek, szerintem emlékszik, hogy meghalt. Kicsit az az érzésem, hogy ez a zavar azért lépett fel, hogy ne kelljen egyszerre a teljes helyzettel megbírkóznia, nem csak az altatás, nyugtatás mellékhatása. Foglamam sincs, milyen érzés meghalni és milyen érzés magadhoz térni, úgy, hogy lemaradtál majd 1 hónapról. Óvatosan végigkérdezi az egész családot, hogy él-e még mindenki, a szörnyü, hogy foglamam sincs, mivel teszek neki jót, ha próbálom neki elmesélni, milyen az életünk, az élete alapjáraton, vagy ha hagyom, hogy majd mindenre a maga idejében emlékezzen. A sors kegyetlen türelemjátékot üz velünk, de minden rendben lesz és karácsonykor együtt állunk újra a fa alatt.

 

Húsz

2017.09.04. 07:44 | díva naíva | Szólj hozzá!

Elértük a 20. napot, minden nap várom a  11:30-at, mint a messiást, akkor hív húgom, hogy hogy vagyunk ma, az érzelmi hullámvasút, a kilátástalanság felváltva a reményteliséggel több, mint idegörlö, de míg van szívhang, addig van is remény, növérem tegnap hosszasan beszélgetett az orvossal, én ezt már nem teszem, nem érdekel, mi történhet, az érdekel, mi történik, azt pedig én is látom, jósolni meg ök sem tudnak. Az orvos annyit mondott, ez nem reménytelen, hisz nem áttétes rák, annyi mindent kipróbálnak még, de mindig csak egyik lépés a másik után tudják megítélni, merre tovább és hát gyenge a szíve, rossz a veséje....

Tegnap eljutottunk arra a szintre, hogy növérem és én is ledoromboltuk, kipihente már magát, lassan 3 hete fekszik ott, szedje össze magát és dolgozzon aktívan, mi onnan ki akarjuk hozni, apunak szüksége van rá, hisz lassan nyugdíjba megy, a húgomat férjhez kell adni, a gyerekeknek hiányzik a mama föztje, nekünk pedig még annyi mindent kell tisztáznunk. Nem fair play egyik napról a másikra eltünni, elfáradtunk, apa idegbeteg, a gyerekek nyavalyognak, nincs program hétvégére, hisz anya mamizik, minden áldott nap.

Borotvaélen táncolunk és nem élvezzük és azt akarjuk és követeljük, hogy legyen végre jobban. 

Békességpárti vagyok, de mikor az a hír járja, márpedig a közértböl, hogy a nagynéném vadidegeneknek fakad ki, hogy mekkora önzö szemétládák vagyunk, mert eltiltjuk öket a testvérüktöl, lányuktól, akkor elgurul a gyógyszerem. Felhívtam, annyi mindent intéztem már nekik és segítettem nekik, amikor szükségük volt rá, hogy már anya is mérges volt. Mondom normálisan, "van valami gond?" erre leordít, hogy az én édesanyámnak két családja van, vannak testvérei és édesanyja is és mi, a lányai és férje kiközösítjük. Azt hittem nem kapok szikrát, mondom, felhívtál, hogy bemennél, ö pedig csak sértödötten közölte, hogy nem kell tölem engedélyt kérnie, de az intenzívre egyszerre csak egy ember mehet be, tehát egyeztetni kell, ordítottam, torkom szakadtából, pedig esküszöm idejére nem emlékszem, mikor tettem utoljára ilyet. A család pedig csak nyugtat, hogy eszéhez mérve. Unokatestvéreim és másik nagynéném is nyugtatott, hogy nem velem van a baj. 

Gyerekek furcsak módon jól türik, tudják, mi a helyzet, mégsem kételkednek benne, hogy a mami hazajön, bár egyikünk sem teszi. Winnetou próbál rávezetni, hogy az élet megy tovább, hogy nem kell minden áldott nap ott lennem és hogy kíméljem magamat, megpróbáltam nem bemenni, de nem voltam rá képes, a teljes péntekemet átszerveztem, hogy ott lehessek mellette, úgy érzem, az eröt ad neki, ha látja, hogy minden áldott nap ott vagyunk és szüksége van az eröre, hogy mielöbb felépüljön. Így kezdödik a 20. nap és 3 óra múlva tudom, milyen ma a nap színe. 

Családosság

2017.09.02. 08:03 | díva naíva | 2 komment

Új idöszámítás kezdete 2017. augusztus 15. 02:41

Apu hív kétségbeesett hangon, anyának infarktusa volt, levitték Szombathelyre. Kijelenthetem, életem legeslegszörnyübb napja volt. Összeszedtem magam és a növéremet és hármasban elindultunk, az úton pedig nem tudtam a féket nyomjam vagy a gázt, reggel 6-ra oda is értünk és megtudtuk, hogy ÉL!

Azóta a sors macska - egér játékot üz velünk, Bach terápiás rescue cseppeken élünk mindannyian, szeretjük és óvjuk egymást és próbáljuk a másikat nem terhelni, hisz ez a helyzet senkinek sem egyszerü, sem apának, sem gyerekeknek. Erös vagy és motiváló és pozitív természetesen, beszél vele, beszélsz hozzá, mindenütt csövek, a tekintete néha olyan üres, mintha a végtelenbe néznél. Némely orvos empatikus, van amelyik ijesztö, egy - egy látogatás akkora teher, hogy úgy érzed, hegyet cipelsz a mellkasodon, mikor távozol, némely pedig annyira feltölt, mintha csak egy röpke kivizsgáláson lenne. De ez már a 18. nap. Ez a 18. nap, amikor nem hívhatom, nem hallhatom, néha tátogva kommunikál, néha csak alszik és nézem, néha annyi mindent mondhatnék, néha pedig ott állok az ágya mellett, szorítom a kezét és szidom magam, légy erös, de elöszöknek a könnyeim, az elmúlt 40 év és lepereg a közös életünk.

Mondom neki, drága édesanyám, a legjobb anya világon és csak forgatja a szemeit, mert nem volt egyszerü a gyerekkorom, de hát mégse mondhatom, hogy drága öntörvényü édesanyám. Mindenkinek az a legjobb, aki az övé, hisz anya csak egy van. Nem tudom és nem is vagyok hajlandó elfogadni, hogy mindkét nagymamám él, közel a 90 évéhez és az édesanyám pedig küzd az életéért, rendületlenül. Ilyet nem játszunk, én onnan hazahozom, megígértem neki is és magamnak is és a gyerekeimnek és az apámnak is. 

Már majdnem sikerült tündérmesévé alakulni a dolognak, szív rendben, vérnyomás rendben, tüdö rendben, vese rendben és számultuk a perceket hétföig, míg 3 hét után újra beszélhetünk, de nem, még nem elég a megpróbáltatás, tegnap ismét rosszabb lett az állapota, a teste szörnyü sorsjátékot üz velünk és felmerült a kérdés, van jogunk pozitívnak és önzönek lenni, egyszerüen nem elengedni, sok könny között sokat gondolkodtam rajta, de én képtelen vagyok feladni, lehet, hogy ez jellemhiba, de nem tudom és nem is akarom elengedni, amíg csak van egy apró kis esély, addig küzdeni fogok, pozitív gondolatokkal és tunningolni fogom, akárhányszor látom, hogy mi küzdök vagyunk. A kis hímes tojásom meg csak fekszik könnyes szemekkel és jelez, hogy igen, azért, hogy engem ne bántson vagy csak, hogy békén hagyjam, nem tudom. 

Napi 30 perc, ami néha 10 percre redukálódik, mert hát az intenzív osztályon ilyen az élet, köpeny és fertötlenítö, mintha így születtünk volna. Az elmúlt 3 hét kétségbeesés és pozitivitás közötti lavirozással telik, természetesen teljes mértékben fut a háttérben a robotpilóta üzemmód, fözés, mosás, takarítás, gyerekek nem ijesztgetése, készülés a sulira, apa vigasztalás, ügyintézés. Nem akarok robot pilóta lenni, szeretni akarom az életet és édesanyámmal kávézni a teraszon. 

A mínusz második napon még együtt utaztunk el mindannyian egy hétvégére és én minden évben szeretnék 10esben elutazni, nem búcsúzóul. Másrészt mar a lelkiismeret, 3 hete szenved, gép lélegezteti, itt - ott bökik, röntgenezik, CTzik, ultrahangozzák, altatják, bódítják, van jogom nekem ehhez, hogy ezeknek a fájdalmaknak kiteszem, csak hogy legyen édesanyám? Fogalmam sincs, de nem tudok másképp tenni, én ilyen vagyok, örökké bízó és bizakodó és várom, hogy a számláló megálljon és végre újra a karjaimban tarthassam, szorosan magamhoz öleljem és vigyázhassak rá. Addig pedig marad a napi fél óra és a robotpilóta.

 

ez meg az

2015.03.03. 22:02 | díva naíva | Szólj hozzá!

Szóval, már két posztnak nekiálltam, de valahogy nem akaródzott sikeredni... Aztán még szabotázs áldozata is lettem, aznap este, mikor már nagyon rászántam magam, bojkottált a gépem és nem volt netem... 

Hol is kezdjem? Én még mindig én vagyok, sem kevésbé sem többé változatlan változatban őskáoszt okozva az örvényemben.

Gyerekek - elsősorban imádom őket, másodszor néha kiverik a biztosítékot, de ez így volt és így is lesz. Kiscsajom nem túl barátkozós és nem is túl barátságos, sokszor, másokkal, próbálom terelgetni, de nagyon nem egyszerű, viszont nagy benne a küzdőszellem, szorgalmas és nagy benne a felelősségtudat. Tudja, mi mennyit ér és a pénzért dolgozni kell. Nagyfiamnak, akkora a szíve, hogy a fél ország, mit neki, a fél világ elférne benne, de olyan lusta, nem érdekli a suli, nagy vonalakban semmi, neki mindig van valami, amit meg kellene venni, mert neki nagy szüksége van rá, kiscsajom lovagol, nagyfiamnak nincs kedve, sem sportolni, sem hangszert választani, nagy vonalakban még az őstehetség rajzmesterem rajztanfolyamra sem hajlandó járni.

Beirattam őket külföldre gimnáziumba, nem, még nem beszélik azon a szinten a nyelvet, tudom, én vagyok a hibás, mert simán beszélhetnék... na kiscsajomat simán fel is vették elsőbe, kisfiam viszont már itthon elkezdte a felsőt és hát ugye a bizonyítványa nem tuti, majd még meggondolják, hogy felvételizzen-e, kiscsajommal nem hagyom egy osztályba menni, mert lealázza a szorgalmával, viszont a picit egyedül, buszozni, vonatozni hagyni, na attól is parázok, úgyhogy ez jelenleg az 1. számú dilemmám és várom a gimi visszajelzését is.

A kettes számú a munkahelyem, bosszant, hogy nem kapok diplomás bért és gondoltam körülnézek a munkaerő piacon, több okom is volt rá, pénz, idő, ilyesmik :D Küldtem pár pályázatot, el is hívtak interjúzni, viszont kolléganőm szabi, főnökömet be kellett avatnom, nem volt mit tenni, voltam interjún, de ők sem diplomást kerestek, le is hidaltak picit a bérelképzelésemtől, de hát nem hajt a tatár és a 28-as csapdája, ha a közelben akarok dolgozni, akkor nem lesz diplomás bér vagy irány a főváros, az viszont napi 2 óra minimum ingázás... azt meg nem vállalom. Nos, főnökasszonyom kitálalt a tulajnak, én meg lefagytam, hisz a másik helyről nem kaptam visszajelzést, úgy gondoltam, hogy ez bizalmas, de hát így lehet tévedni. Elvileg mostanság lesz megbeszélésem a főnökkel, kíváncsi vagyok, mire jutunk, főleg, mert nincs más meló a tarsolyomban... Naiv hülye fejem, de eztán tudom, hogy a főnökasszonyom a komplexusaiból adódóan veszteségek figyelmen kívül hagyásával képes bármire, csak hogy bevágodjon a tulajnál, ezt nem feledem...

A szerelmi életem, együtt Winnetouval, szeretem, meg minden, de minden a szalagmentes térdéről szól és kezdem mocskosul unni, meg a focit is, meg az egészet, próbáltam százszor átgondolni, az eszem rég dobta volna, nem túl ideális a kapcsolatunk, de valami összetart, amit ésszel megmagyarázni nem tudok. Csúnyán összevesztünk, mert szülinapomra egy szál gazt nem bírt venni, valentin napkor pótolni akarta, de elfelejtette, pedig a boltban majdnem átesett a virágos vödrön. Miután szóvá tettem, hogy ugyan már bekaphatja, felajánlotta, hogy vegyünk gyűrűket, eljött az ideje - mr. romantic - hát ennek az lett a vége, hogy mondtam neki, ezt a mondatot meg sem hallottam, ez nem lánykérés volt, az tuti. Lett egy közös hobbink, mini garnélákat tenyésztünk, már 6 fajtával rendelkezünk és mindegyik egyenként öröm, tudom, furcsa, de hát hozzám illő. Javult igazából a helyzet, bár még nem tavaszodott ki, meglátjuk akkor mennyit látom, bár az igazat megvallva, néha kifejezetten élvezem, ha nincs itt, néha meg mérgesít, de mindig nem lehet jó.

Fontolgatom, hogy külföldre költözünk, de ez is a jövő zenéje, várom, hogy másfél év után találjon végre fizetős állás Winnetou, aztán meglátjuk, ahogy a vak is megmondta. 

Az életem továbbra is őskáosz, ha nem az, hát én gondoskodok róla :D mindig, minden téren. 

Csapó vége :)

ház as ság

2014.08.06. 21:11 | díva naíva | 4 komment

Mikor egy emelettel lejjebbről oltári balhé hangjai szűrődnek ki a teregető nő felé, azon elmélkedik, miért nem lehet béke, mármint béke mindenhol és elmélázik a házasság fogalmán.

A házasság mit jelent? Talán nemrégiben értettem meg, hogy is lehet értelmezni, a házasság az otthon meglétét is jelenti, én, mint távkapcsolatban élő, aki rendelkezem otthonnal tehát önállóan vagyok házas. Hogy erre hogyan jöttem rá? Ha megnézem a körülöttem élőket, a család, akik nem érnek egymáshoz 6 éve, mert a küllem sok minden és a kassza is külön megy, de a fedelet megosztják egymással és így ők házasok. Vagy megnézzem azt a családot, ahol a nő összeomlik, a pasi 25 év után mosolyogva elhagyná, aztán mivel mindketten félnek a házasság-mentességtől vagy féltik a közösen felépített életet egyedül élni képtelenek, hisz feleződik minden és mégis adnak egymásnak egy újabb esélyt, holott a pasinak hiányzik a tűz, a nőnek pedig a bizalom? Mégis ez a házasság, közös a fedő a fejünk fölött...

Talán azért oly nehéz az önállóaknak, mert vágynak a házasságra, de igazából nem függenek tőle, kevésbé alázkodóak és eltűrőek, nincs az a tolerancia, ami egy házassághoz kell, lehet, kissé cinikusra vettem a figurát, de így látom, akármerre forgok körbe, mint a búgócsiga, ez van.

Még a messzi távolban sem látok olyan kapcsolatot, ahol csillognak a szemek, örülnek egymásnak, békében, megértésben és egymás támogatásában élik ki magukat. Vagy ez egy irreális álomkép, ami soha sincs, volt lesz van vagy mi?

Aztán vannak a hipermodern távkapcsolatosdik, sosem vágyta rá, isten látja lelkemet, belekeveredtem, mint egy örvénybe, de nem szeretem, nem szeretek reggelente jó reggelt üzenetet kapni és este sem milyen napod volt üzenetet, nem szeretek egyedül ülni a kertben és tévézni sem, nem szeretem, hogy a ruha nem aggatódik fel, ha nem teszem meg és a szemét sem viszi ki magát. Nem szeretek üres ágyba feküdni és a hangomat nem hallani. Nem szeretem, ha csend ölel. Miért nem teszek ellene? Mert tehetetlen vagyok, de még bízok, bízok benne, hogy az, aki tehet ellene, tenni is fog. Így múlt el egy egész év és ki tudja, hogy napok vagy évtizedek vannak hátra.

Megijedt, mikor a közösségi hálóról eltüntettem mindent, aminek részese volt, bármilyen családi esemény, kirándulás, mindent levarázsoltam, sértettségemben, hisz ő a nagy világ hálóján nem vállal fel, mert nem teregeti ki a magánéletét, úgyhogy úgy döntöttem, a nagy világi hálón szingli leszek én is, ráadásul édesen becsicseregtem neki, hogy legközelebb még csak kép sem készül róla és ő fog fényképezni :) Erre a reakció, hogy össze kellene költözni. Néha úgy érzem, ha hisztis vagy, bunkó és rideg, akkor a lábaid előtt hever a világ, ha kedves vagy és megértő, sarokba állítanak és néha leporolnak, fura egy világ, én mondom.

Kavalkád

2014.01.21. 22:32 | díva naíva | Szólj hozzá!

Annyi mindenről írhatnék, sok minden cikázik sokszor a fejemben.

Hazatértem, otthon vagyok, édes, meleg otthon, az édes kis ikerházam egy eldugott csuda cuki helyen. Szeretek itt lenni, imádom a csendet.

Sajnos a pozitivitásom ingadozik, hol jobbra, hol balra.

Az egóm a béka segge alatt, Winnetou elintézte, halkan, lassan, gyilkolva. De ez most nem zavar, csak zavarba ejt, hogy van, akinek fontos vagyok, van, akinek hiányzom és van akinek tetszem. Szóval fura dolgok történnek. A magabiztosságom elment vadászni, én meg nem loholok utána, inkább csendben elmélkedek, hogy az ipszilon melyik ágán folytassam az utamat.

Arany lakodalomról álmodozom és egyre inkább az az érzésem, erről lecsúsztam. Hetekig boncolgattam, ha már gyomorgörcs kíséri a "babát akarok" érzésemet, akkor miért bukkanik fel újra és újra. Rájöttem, nem babára vágyom, csak nem tudtam kifejezni magam, magamnak, családra vágyom, olyannyira vágyom családra, hogy nő akarok lenni, gyenge, gyámoltalan nő, nem erős és törtető, nem vágyom már a nadrágot hordani, hogy változik a világ és hogy megváltozok, azt szeretném, ha erős férfi karok közt hajthatnám álomra a fejem és ha igazi családom lenne, ahol anya süt-főz és nőből van, ez az, amire vágyom.

Nem egy vendégre vágyom, aki meglátogat, egy apára, akire számíthatunk, vendégem lehet millió, a barátaim mind szívesen látott vendégek. Kiscsajom kérdezte a minap, anya, ha nem számíthatunk Winnetoura, akkor miért van?

Én pedig várok, hogy meddig, fogalmam sincs, de lélek nyugodtan, néha könnyes csalódottsággal és várom a csodát, hogy egy szép napon azt akarja, amit mi, összetartozni.

Eskü

2013.10.20. 22:56 | díva naíva | Szólj hozzá!

Tegnap megtörtént a diplomaosztó, mint akinek a fogát húzták, úgy mentem, de kanyarodjunk vissza, pénteken 10 percem volt itthon, mielőtt jött Winnetou, hazarohanás, kapkodás, ruhaösszeszedés, elrohanás, kulcsátvétel, aztán összeszedtem a szerelmemet, aki már rég nincs olyan rossz bőrben, mint múlt hétvégén, elugrottunk kebapért, miközben vártunk rá és fogócskáztunk a gyerekekkel, leesett, hogy nem hoztam cipőt, vissza anyuékhoz és végre elfoglaltuk a hétvégére bérelt appartmanunkat, gyerekeknek bejött, bár nagyfiam nem aludt túl jól az átmeneti szállásunkon, de végre volt egy kis csend. Lassan sajnálom Winnetou-t, de olyan nyugodtság lesz mellette urrá rajtam, hogy mindig bealszom, miközben mesél :)

Szóval szombat reggel, vekkerre keltünk, mekiben reggeliztünk, nem díjazta a gyomrunk annyira  a kora reggeli sült krumplit :) és elindultunk, potom 20 perces késéssel :) Szépen beöltöztem, idegesített az egész, a kalap csúszkált, én pedig nem szeretem az efajta ünnepségeket, anyámék is késtek, nekem le kellett mennem a csoport fotózásra, kérdeztem félve gyerkőcöket, anyának le kell menni, itt maradtok Winnetouval, kiscsajomtól olyan yeah-t kaptam, csak pislogtam. Sokat jelentett, hogy ott voltak a szüleim és a húgom és hogy anyám elfogadta, hogy nem szeretném családi körben tölteni a szombatot, sőt mitöbb, kimondhatatlanul jól esett egy rokonnal folytatott beszélgetése, aki az arckönyvben jött rá, hogy főiskolára jártam, ahogy hallottam a hangján, hogy újra bízik bennem, hogy tudom, mit teszek és tényleg, mióta itt lakunk náluk, semmivel nem becsmérel, büszke rám és bízik bennem, örül az új háznak, a diplomámnak és hogy újra önmagam vagyok és tudom, mit teszek. Szavakba önteni nem tudom, mennyit jelent ez nekem.

Úgyhogy diplomaosztó után, amint lehetett kivetkőztem az öltözékből és mentem a családhoz, szegény Winnetoum elég elanyátlanodott volt, de nagyon sokat jelentett, hogy ott volt velem, csináltunk pár fotót és elbúcsúztunk anyuéktól, és elindultunk a napsütésben, első megállónk egy tóparti séta volt, ott volt már az Exével, aki öngyilkos lett és nem volt kedvem azzal rontani a napot, hogy oda ülünk be, ahol ők voltak, kicsit kiismert már, hogy tényleg elég kaotikus vagyok és mindent az utolsó utáni pillanatra hagyok, elég jót röhögött, hogy meg voltam győződve róla, hogy nem vittem telefont, pedig de :) A tóparti séta után elindultunk állatkertezni, no meg hogy útközben iszunk valamit, mire észrevettünk egy-egy helyet, már elhajtottam mellette, úgyhogy füstbe ment terv, az állatkertig mondjuk a gyerekek felváltva aludtak, úgyhogy ott ittunk, megnéztük a kicsi kengurukat, a szürkemarhákat és a malacokat, a marháknál Winnetou hősöm rakta vissza azt a fatörzset, amit levert az egyik marha, nehogy kiszabaduljanak, irtó büszke voltam rá, meg be is voltam tojva kicsit a monstrum állatoktól. 

Ezt megkoronázva már széphazánkban betértünk estebédre étterembe, majd a toronynál ittunk egy forralt bort. Napsütéses csodálatos napunk volt, szebbet nem is álmodhattam volna.

Egyenesítettem egyet a hajamon, kicsit tartottam tőle, mit szól hozzá, de mondta, hogy így még gyönyörűbb vagy. Imádom, hogy tolja a meccseit és jól meg is indokolja, holott tudom, hogy csak a vasárnapunkat menti, imádok bújni hozzá és áthülyülni a napot. Mellesleg a gyerkőcök is szeretik.

A ház pedig készül, nem abban a tempóban, ahogy szeretném, de mikor megláttam félig kicsempézve, kifestve, majdnem dobtam egy hátast, egyszerűen gyönyörű, gyerekek szeme is csillogott a boldogságtól, a hétvégén parkettázunk, aztán meglátjuk, hogy haladunk tovább. Nagyon - nagyon szeretnék jövő héten beköltözni. A redőnyöket is beszerelték már és gőzerővel szigetelnek, hihetetlen az egész, egy álom, egy mesebeli álom, kimondhatatlanul boldog vagyok.

Tökéletes káosz

2013.10.16. 23:14 | díva naíva | Szólj hozzá!

Türelmetlen vagyok, haza akarok menni és nincs otthonom, egyszerűen kikészít ez az állapot, szeretnék otthon lenni, a saját négy falam között otthonra lelni végre, most!

Annyi mindent kéne tennem, még mindig nincs piros konyhás asztalosom, parketta kellene, beltéri ajtó, wc csésze és fogalmam sincs, merre induljak...

A szombat estét kettesben töltöttük Winnetouval, tényleg sápadt és beteg és tökéletes estét töltöttünk együtt, egyszerűen leírhatatlan volt, beültünk egy krimóba, ahol ismerte a tulajékat, beszélgettünk, ő pedig átkarolta a lábaimat, magához szorított és megcsókolt, önfeledten beszélgettünk, nyomulni próbált rá egy nő és hát a legutóbbi ilyen akció igencsak mély nyomott hagyott, most viszont másképp alakult, látszott rajta, hogy büszke a csajára, mikor távoztunk, mondta az ismerőse, hogy többet ne is jöjjön más csajjal, majd mondta, hogy elégedett lehetek, sok bókot kaptam, amit annyira nem is realizáltam.

Az autóban a szálloda felé mondta, most, hogy komolyodik a kapcsolatunk, szeretne bemutatni az anyukájának. A szavam is elállt, reggel pedig örült, hogy a meccsére kiviszem a gyerekeket, mesés helyen lakik. 2 nap múlva pedig újra látjuk, alig várom.

Szalma

2013.10.10. 08:21 | díva naíva | Szólj hozzá!

Tényleg neki kellene állnom könyvet írni, ami viszontagság az én életemben fellép, az már a szappanoperához is giccses, föleg, hogy nem tehetek róla vagy inkább, hogy a jó szívem milliókba kerül, nekem… De nem érdekel, megoldom, ha muszáj a legvégsökig elmegyek, nem elöször, rutinosnak számítok.

Aztán a lényegtelenségek, megjött a csempém, pénteken kezd a burkoló, a festö jól halad, csak még azt nem tudom, hogy honnan lesz matt ferrari piros konyhám, mert az lesz, eldöntöttem, a ház szinvilága élénken él a buksimban :)

Tegnap is sok minden történt, de semmi sem, találkoztam pszichológussal, azt mondja, rég látott ilyen magabiztosan, hogy már azt is tudom, milyen kép kerül a falra, talán 8 költözés után végre otthonra leltem, talán… nem talán, tutira.

Elköltöztem múlt héten, rohadt nehéz volt, beteg voltam és nem igazán leltem segítökre, de így jár a különc.

Tegnap este is beszélgettem apámmal, talán utoljára 3 éve, panaszkodott, hogy nem talál az életben olyan dolgot, amit szívesen csinálna, ami boldoggá tenné, aztán elmagyaráztam neki, hogy akkor szánjon magára idöt és keresse meg, valahogy olyan coachos dologra sikerült, a félig üres pohárból próbáltam félig telit csinálni.

Gyermekeimmel is elbeszélgettem egyik nap és érezhetö a pozitív változás. Tegnap fél 9-kor már otthon voltam a barátnös kávézásból, azt az örömujjongást, hogy mégis találkozunk ma még anyával, minden pénzt megért :) Tényleg megértették, hogy nem kisbabaként kell viselkedni, attól nem cukik, aggaszt, hogy ennyire be vannak rezelve, hogy eltünhetek.

Aztán meg Winnetou, lassan 3 hete nem láttam, elgondolkodtat, miért csináljuk egyáltalán ezt az egészet, szinte minden nap reggeltöl estig irogatunk, egymástól 60 km-re nem vagyunk képesek összefutni, jó, ö is folyton lázas volt az elmúlt másfél hétben, mi is betegek voltunk, vasárnap szerettem volna meglátogatni, erre nemes egyszerüséggel eltünt. Aztán felhívott este 10-kor, hogy szeretne bemutatni a fiának és a barátainak most szombaton. Tegnap meg bedobta, hogy állásajánlatot kapott Nápolyból. Mondtam, öszintén, mennyire releváns, hogy milyen messze vagy? Most sem nagyon találunk módot a találkozásra. Aranyos volt, ez nagy lehetöség, amit a fiával vállalhat, én pedig nem ellenkeztem, kérdezte, meg tudjuk oldani, nem akar elveszíteni, szereti a gyerekeket és engem is és nem tudtam mit mondani, mondhatjuk, hogy persze, de ezt elöre nem lehet tudni, nem tudom, hogy akarok-e hosszútávon egyedül lenni, itt pedig 3 évig az lennék. Garancia semmire sincs, kérdezte, be vagy rezelve, hogy lehet, hogy lelécelek, én pedig mondtam, igen, ö pedig csak hajtogatta, hogy nem akar elveszíteni minket.

Tehát az élet nem egyszerü a szalmaszálak felbukkannak, eltörnek és jönnek újak, az élet pezseg én pedig állom a sarat.

Kollégám, aki lelécelt a csajához németekhez felhívott vasárnap, meghalt a barátnöje, kiújult a rákja. Na kérem, ez a tragédia, csúnyán váltunk el, túl mélyen válykált az életemben, de attól még szeretem, mint embert és örültem, hogy boldogok voltak és nagyon megérintett, hogy nem volt mégsem gyógyult a csaja és az alattomos betegség bújkált benne, most pedig… na ez az a kategória, amin nem lehet változtatni, minden más csak idöszakos.

Nemek

2013.10.01. 22:53 | díva naíva | Szólj hozzá!

Épp a mégszomszéd kedvel arckönyvön egy borászatot, hátpersze, alkeszok szeretik a bort :) Na jó, ez rosszindulatú volt :)

Mostanában minden mindegy, talán mert életem legmegalázóbb szakaszát élem át, önhibámon kívül és félénken, készülök az otthonomra a nem házamban, megrendeltem a burkolatot, neten, remélem szép lesz :D

Winnetou kifakadt, én meg néztem, mint rozi a moziban, hogy én le se szarom az ő véleményét, ő aggódott a gyerekeimért, én meg nagyokat pislákoltam és nem értettem... most se :D attól még szeret

A cégben csalódtam, de mindegy, ez is csak egy cég.

Függő lettem, többek között mosoly függő. 

Kinéztem egy drága mosogatót és most álmodozom :D

Ennyire tellett, lusta vagyok :D

Aha

2013.09.28. 11:24 | díva naíva | Szólj hozzá!

Nagyon sok meghatározó dolog történik, csalódtam a nővéremben, amit sosem hittem volna, ami javarészt megnehezítheti az életemet és kíváncsian várok, most, hogy kikecmergett a betámadásokból, hogy folytatja a helyreállítást. Sok mindenkitől vártam hasonló viselkedést, tőle soha, de ezzel sem hagyom befolyásolni a hangulatomat.

Kisfiamnak folyik az orra, horkol is rendesen, nekem meg a polcon a lábam, mert nem férünk el, de ez a hónap erről szól. Kiscsajomnak fáj a hasa és egyik nap közölte, hogy véreset pisilt, úgyhogy orvosnál voltunk, kaptunk labor beutalót, a vérvétel egy horror volt, 5 percig tartott, vájkált a nő a kezében, és csak csepegett a vére, készek voltunk mindketten, aztán következett a steril pisi, bő 50 percig könyörögve a labor vécéjében, majd feladtam és hazahoztuk a pekecet. 

Aztán jött a túlórázós mód, mert a cégnél le sem szarjuk, hogy beteg vagy te is és a gyerekeid is és mi az, hogy nem jössz hétfőn, úgyhogy nem csak hétfőn, kedden és szerdán sem megyek és bekaphatják konkrétan. Lélekben készülök ismét vállalkozásra, még nem tudom pontosan, hogyan, miként, de szeretnék újra a magam ura lenni.

Winnetou mit mondhatnék, rosszat semmiképpen nem tudok és nem is akarnék, minden perc ajándék, amit együtt töltünk, ahogy realista, ahogy ragaszkodik, ahogy férfi, egyszerűen leírhatatlan. Szerdán jött, időben, leckét írt kiscsajommal, míg vacsorát főztem és csak utána mondja, tudod-e mit írt a füzetébe a lányod, mondtam, fogalmam sincs, főztem, hogy apa foci edző, a gyerekek is szeretnék, hogy ő legyen nekünk és mi is,még ha a körülmények nehezítik a helyzetet, de valahogy vele biztonságban érzem a lelkivilágomat, nem félek, hogy bántja őket, vagy engem. Szkeptikus, hogy hogy fog ez így működni, néha realista, végtelenül őszinte és ez így helyes. Fogalmam sincs, hogy fogja bírni a kapcsolatunk az időbeosztásunkat, de ez is egy újabb indok, hogy vállalkozzak, hogy rugalmasabbak lehessünk és őszintén remélem, hogy idővel közös életet tudunk teremteni, de ez még a jövő zenéje és most hiányzunk egymásnak és megbeszélünk mindent, megértjük egymást, rajongunk egymásért és ez jó, méghozzá leírhatatlanul jó. Nem várok el és ő sem, ha valamit nem ért, mert hát nem az egyszerűbb fajtából faragtak, akkor elmesélem, megértek és vágyom, de a körülmények nem minket támogatnak, de idővel talán mégis lesz rá mód, ha nagyon akarjuk, nagyon mindannyian, hogy megtaláljuk a közös utat, addig pedig örülök, hogy van és létezik.

Boldog ság

2013.09.24. 22:09 | díva naíva | Szólj hozzá!

Na, ez az, amiről fogalmam sincs, honnan jön és meddig marad, vasárnap rémálmokkal küzdöttem egész éjjel, reggel úgy keltem, mint akit agyoncsaptak és a napom is erről szólt, Winnetou is eltűnt 11-kor és egész nap elő sem került, nem tudom, hogy ez teszt, vagy csak így alakul, de már nem izgulok, a valószínűsége, hogy baja esett elég csekély, előbb-utóbb előkerül :)

Ma viszont széles vigyorral ébredtem, aztán zenét hallgattam és először azt hittem, csak az én számaimat játszák a rádióban, aztán rájöttem, hogy sokkal toleránsabb vagyok, mint máskor :) Egész nap széles vigyor, közben még kellő magabiztossággal leordítottam Kollégát, nem szeretem, ha belekotnyeleskednek a dolgaimba, ő pedig megkeverte a fuvarjaimat és akkora nagyképűséggel szájalt vissza, hogy nem kellett több, hogy hangot adjak, hogy ez az én döntésem, nem az ő hatásköre és faképnél hagytam, egy óra múlva még mindig ezen röhögtem, aztán mosolyogtam tovább és erről szólt a napom.

Jelentkezett a vevő is, egyezkedni akarok, nekem zsé kell, neki ház, feltételeket akart szabni, én viszont ragaszkodtam az én igazamhoz és igazam lett :) Úgyhogy előbb lesz zsém, neki meg háza, nekem meg házam :) jajj, de nem egyszerű az élet :D

Winnetoutól is kérdeztem, hogy alakul a hétvégénk, kábéra tudom, mikor dolgozik, de fogalmam sincs, milyen egyéb elfoglaltsága van és hát mit mondjak, az nekem is van/volna. Próbáltam a tudtára adni, nem az ő idejét, az enyémet osztanám be, de ahhoz tudnom kellene, hogy ő mikor jön képbe, erre kiröhög :D Komolyan mondom... Este pedig próbáltam a tudtára adni, óvatosan, hogy itt nem arról van szó, hogy elvárom, hogy helybe jöjjön, ha kell megyek én, csak jó vele és hiányzik és nagyon úgy tűnik, ez eddig nem tűnt fel neki, meglepődött, sőt, örült neki, úgyhogy hirtelen felindulásból holnap jön :)

Gyerekek meg oda vannak érte, holott a kommunikációjuk vicces, esküszöm kiscsajomnak füstöl a feje, ha vele beszél, de akar, és mindkettő, ha azt mondom, hogy hárman vagyunk, automatikusan javít, de anya, nekünk itt van Winnetou is. Fura dolog ez, nem számítottam tőlük ilyen mértékű elfogadásra. 

Délután elintéztem gondolkodás nélkül, amit kellett és még fogorvoshoz is időben odaértem, úgyhogy a fogsorom ismét rendben, de úgy elharaptam a számat, holnap öröm lesz a nap :)

Boldog vagyok, ja meg taknyos, na mindegy, hulla boldog és magabiztos és mosolygós és fogalmam sincs, mitől, próbálok arra összpontosítani, hogy ez így maradjon és a félig üres, mindig félig teli legyen. 

Céljaim vannak és álmaim és lehet, hogy még csak keresem az odavezető utat, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy meglelem és jó lesz :)

Tanul ság

2013.09.20. 20:35 | díva naíva | 2 komment

Mostanában elgondolkodtató gondolatokkal ismerkedek, mégpedig

ha történt valami jó az életedben, az örökké boldoggá tett?

ha történt valami rossz az életben, az örökké boldogtalanná tett?

Nem? akkor miért hagyod, hogy pillanatnyi helyzetek hassanak rád és milyen igaz...

úgyhogy nem hagyom és a külső igazságtalanságokat lerázom, mint kutya vizet és kész.

Winnetou? Megbántott azzal, hogy a számomra fontos estén semmibe vette, másrészt a jeleket már láttam előre, azt, hogy elszámolta magát az idejével és baromira nem végzett arra, amire szeretett volna, hogy egész héten nem aludt és a szomszéd is befogta, előre kellett volna látnom, de nem láttam, ő pedig igyekezett, de nem sikerült, evvan... az eljárás módja nem volt szép tőle, de a múlton nem rágódok.

Most pedig ott tartok, hogy a sok "rászoruló" pasi után akadt egy olyan, akinek rendben az élete, sőt igazából felfelé ível a melója és hát ezzel egyenesen arányos, hogy nem ér rám, de majd ez is alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. 

Lélek nyugodt vagyok minden körülményt el-ki-meghagyva és elfogadva. 

Szeretem magam és az életemet. A többi pedig a jövő muzsikája 

Elmezavar ;)

2013.09.15. 11:07 | díva naíva | Szólj hozzá!

Most jutunk el arra a szintre, hogy sokan, akik ismernek és ismerni vélnek egyszerűen bolondnak tartanak. De a lázadó egómat ez a legkevésbé sem hatja meg, ez az írás nekem készül, vagy szórakoztat, vagy zavarba ejt vagy értelmetlenséget kelt, de az nem az én valóságom, az a tiétek. 

Sok minden foglalkoztat, a kedvenc egyensúly zenémet hallgatva, az egyensúly esszenciális eleme a létnek. Mégpedig, míg idióták a múltból irányítják a jövőmet, addig nem élem meg azt, amit én szeretnék megélni, hanem újjáélem azt, amit ők akartak nekem. 

Én pedig egy egység vagyok önmagammal, besokalltam tőle, hogy a körülmények irányítsanak. Fülig ér a szám és szeretem magam, nincs gombóc a torkomban és a gyomromban sem.

Ismerkedjünk önmagunkkal? Szerintem ez helytelen, ez az elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, na ez az, amit az elmúlt 5 év szentimentális valóságában átéltem és nem ez a helyes út, de kezdjük csak az elejéről.

Az életem első 29 éve programozott valóságból állt, az érzelmek kizárásával és a mentális önbizalomhiányból, ez valószínűleg neveltetésből ered, de távol álljon tőlem, hogy a családomra kenjek bármit, ami az életemben történik és történt, ezekért csak és kizárólag én vagyok a felelős. 

Aztán jött az érzelmek felszabadulása, ami telistele lett szorongásokkal, mert hát 29 évesen ráébredni, hogy nem vagyunk gépek és az életünket nem a fizikai lét, hanem a tudatállapot teszi szegényebbé vagy gazdagabbá, hát huhhhh, sokkhatásként ért, következett 5 év tanulóidő.

Először is a nő, ezúton köszönöm Szeretőnek, hogy asszisztált a nővé válásomnál, a múltkor találkoztunk, semmilyen hatást nem keltett bennem, igazából tök egál és a megfelelési kényszerem felé teljes mértékben a múlté, de hálás vagyok neki, hogy kemény munkával nővé varázsolt, az ő segítségével szűntek meg a komplexusaim, azóta is, ha a tükörbe nézek egy gyönyörű nő tekint vissza rám, cinkos mosollyal köszöntöm magam, mizu boszorka...

Banditának köszönöm, hogy megannyiszor krízishelyzetben, a lakásmizéria kellős közepén megölelt és segített túlélni, meg persze, hogy megszabadított a Szerető által előidézett árnyékléttől. 

Boxolónak meg a többi jelentéktelen alanynak nem üzenek semmit, csak a rossz példát, amivel ráébresztettek, hogy mit nem szeretnék, őőőőőőőőőőőőket!!!! Nem kell sem önbizalomhiányos, sem boldogtalan, sem komplexusokkal küzdő, sem depressziós...

Én sem akarok az lenni és többé nem is leszek, vége a nyavalygások idejének. Igazából, biztos idiótán hangzik, sok mindenben egyeztünk Winnetouval, csak a vélt valóságunk nem, ő visszatér a foci világába a nagyvárosba, az pedig nem az én valóságom. Én családcentrikus embert akarok és erről sokat filozofáltunk Ex-főnökkel, az az ember, aki mellettem elköteleződik, olyan értékrenddel rendelkezik, mint én, tudom, a gyerekvállalás sok lemondással jár, de maga a csoda, főleg, ha felismered benne magad és őt és én ilyen kapcsolatot szeretnék, leszarom, hány gyereke van, tudja, mit akar és ha nem egy az álmunk, akkor mi nem illünk össze, még ha még akkora is kémiai és mentális vonzalom, ha más az ideológiánk, akkor sem működik.

Én pedig ént faragok magamból, rendbe hozom az életem és átadom magam egy boldog valóságnak, elegem van a Bandita traumáinak rémálmaiból és a Winnetouval elképzelt jövő szorngásaiból.

Ex-főnök mondta, tudod mit, nem irigyellek, annyi kérdőjel van az életben. Én pedig csak annyit mondtam, a kérdőjelek - lehetőségek, majd pontok lesznek belőlük és jó lesz. 

Furcsa dolog az élet, Ex-főnökkel teljes mentális és ideológiai összhangban vagyunk, csak a kémia hiányzik, a szerelem érzése, de én nem mondok le róla, hogy mindhármat egyben éljem át, oltár elé vezetve és az együtt öregedésbe vetett hittel.

Új élet indul és ezen már többször elmélkedtem magamban, megvan a diplomám, eladtam a házat, annyira új élet kezdődik, hogy az kimondhatatlan, mikor, ha nem most kellene levedleni a rossz szokásokat, elegem van a menekülésből, nincs miért menekülnöm, csodás otthonunk lesz hármunknak, jó állásom van, fenntartható életet tudok biztosítani az értelmes és egészséges gyerekeimnek, milyen tragédiáról beszélünk? Nincs itt kérem semmiféle tragédia, a félig üres és félig teli pohár esete, bármire képes vagyok és ezt néhányszor bizonyítottam már az életem során, nem, mintha volna mit bizonyítani...

Hosszú idők óta kikapcsoltam a telefonom adatforgalmát, nem vagyok elérhető, fontos dolgom van, tanulok, tanulom magamat boldoggá tenni :) Már rég játszadozom az önhipnózissal és a meditációval és egyre jobban érzem, hogy jelenleg az érdekel a legjobban, hogy tudom magamat boldoggá tenni és ne váljak ne legyek a körülmények függvénye.

Hogy határoznak meg kívülről, ez egyszer a főnökasszonyomnál gondolkodtatott el: egy temperamentummal törtető telivér, egy lázadó, intelligens nő és valóban az vagyok, kívülálló, nem tartozok kasztokhoz, nem is akarok, sosem volt vágyam, a barátaim mind szélsőségesek és szélsőségek, utálom a szokásokat, a viselkedésmintákat. 

Szóval a következő hetek gépi ki-beköltözése és hitelintézése mellett ezzel fognak telni, jól szórakozom :)

Nem találok szavakat

2013.09.15. 06:51 | díva naíva | Szólj hozzá!

Már azt sem hiszem el, amit kérdez, nem, amit válaszol, az ideg- és lelkiállapotom leírhatatlan, igazából az elmúlt 7 hétben folyamatos volt közöttünk a kommunikáció, azokat a bizonyos kedd-csütörtök délutánokat kivéve, mikor edzésre járt.

Aztán jött a tegnap, mérges voltam, mert hát persze elaludt, 7-kor sikerült felkeltenem, mert nekem fontos estém lett (volna). Aztán 8 körül kaptam egy üzit, hogy haragszik az egész világra, dugóba keveredett, meg hát állítólag baleset is volt, amiről a hírek hallgatnak, mint a sír, éjfélig játszadozott velem, üziket küldött hébe-hóba, de meg már nem jelent. Ennyit ér az elmúlt 7 hét és ennyit jelent a szeretlek... Új állása van hétfőtől, a pertől elállt az ex-főnöke, rendbe jött az élete, a nagyvárosban fog élni és nem férek bele az életébe, vagy csak szar napja volt, már leszarom, ennyire életemben nem bántottak meg.

Lelki kimerültség

2013.09.14. 10:15 | díva naíva | Szólj hozzá!

Alig élek, a szó szoros értelmében, mióta levizsgáztam, na pörgölődjünk csak vissza.

Szerda 0911 csodás dátum..., 13:40 a vizsga időpontja, Winnetounak órája volt, reggel váltottunk pár szót, aztán ment dolgozni. Kissé stresszben voltam, hajat mostam, közben a kád szélére tapasztottam a tanulni valókat, utolsó pillanatokat is kihasználtam. Ex-főnökkel mekiben ebédeltünk, heveny hasmenéses napomra tekintettem, ettem egy kis salátát, mosolygott, hogy a paradicsomig jutottál, én pedig félrelöktem a tálat. Mondom neki, elfelejtettem elrakni tollat, mondja, hoztam neked, szép piros, kalocsa mintás varázstollat, mélyen meghatódtam, mondta, ugyan nagyon csini vagyok a kis kosztümömben, de úgy nézek ki, mint egy hulla, vacogtam és fal fehér voltam és bizonytalan, nem bíztam magamban. Nagy szemekkel néztem rá, megkértem, öleljen meg, nagyobb szükségem volt rá, mint a levegőre. Odaérve, még súlyos 1 órát kellett várnom és elmerültem a gondolataimban, hogy mekkora barom mazochista állat vagyok és komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy felállok és hazamegyek és nem érdekel az egész. Katasztrofálisan éreztem magam, mikor beléptem a terembe, remegtem, mint a kocsonya, nem mertem megfordítani a papírt, hosszú másodpercekig tartott. Pofon egyszerű kérdéssel jutalmaztak és én még sem tudtam, annyira ciki volt, a produktivitás és a rentabilitás még ment, de a gazdaságosságnál teljes black out. Logisztikai kérdésem a logisztikai költségek költségkonfliktusa volt, tudtam, hogy annál nem tud megfogni és magyaráztam, közben próbált egy kétszer kihozni a nyugalmamból, de esélytelen volt, nem érdekelt, egy-két fogalmat nem tudtam, de nem érdekelt, általános közgázból meg barkóbáztunk, az már vicces számba ment és piszkosul mérges voltam magamra, többet tudtam volna az eva-ról, az mva-ról, a cfroi-ról és egy szar gazdaságosságra meg lövésem nem volt, tényleg nem tudtam, egészen addig, míg ki nem léptem a teremből... Mindegy, megvan.

A bankom szivat, az exem végrehajtója szintén, de hidegen hagy, ha hagyom, hogy meghasson, akkor sem lennék előrébb. Úgyhogy gépi üzemmódba kapcsolok és kész, fog összeszorít és megyünk előre, lehunyt szemekkel, rezzenéstelen arccal. 

Mérges vagyok magamra, mindent mindig az utolsó pillanatra hagyok és hát ez ártalmas, nekem, felrakattam tegnap a spirálom, le is egyeztettem a dokival, aztán jött a csúnya felismerés, hogy basszus, lehet, hogy már nyitva sincs a gyógyszertár, mázlim volt, nyitva volt, de nem rajtam, a körülményeken múlott, mert hagytam, hogy a körülmények hassanak rám és nem én hatok a körülményekre, össze kell szednem magam, sürgősen.

Este felrakta a doki a spirálomat, kint ültem a váróban, olvasgattam a telefonomban sztorikat és majdnem elaludtam, pedig még csak 8 óra volt, behívott, épp nem tapsoltam, hogy diktáljam a tempót, nem akarok egyeztetni, sem felvilágosulni, csak túl lenni rajta. Befeküdtem a székbe, hátradöntött és felemelt, én pedig lehunytam a szememet és átadtam magam neki, nem érdekelt semmi, nem akartam hallani, mit csinál, egyszer csak a medencém felett olyan szúrást éreztem, hogy nem éreztem a jobb lábam és csak sziszegtem, kérdezi, hol fáj, mondom és csak néz rám, tudja, hogy a környéken sem jártunk, nézze, itt a méhe, a petefészke itt, mondtam, ez mind lehet, nekem viszont olyan érzésem van, mint akinek egy tűt vezetnek ki a medencéje felett a testéből és ezzel lezártuk. Jó szokásomhoz híven, átadtam a pénzt, 1 perc alatt kint voltam és menekülőre vettem a figurát és éreztem, hogy perceken belül alszom és jó lesz aludni. Winnetouval beszéltünk pár percet és már aludtam is.

A mai nap számomra fontos, vagy fontos lett volna, de valahogy úgy vagyok vele, hogy úgy tűnik, hogy ez csak nekem fontos. Winnetounak eszébe nem jutott, hogy szerdán meglátogasson, végülis, tényleg tök jelentéktelen nap volt. Megkértem pihenje ki magát, jól akarom magam érezni, mozi, vacsi, séta, hát falra hányt borsó, átdolgozta az éjjelt, most meg a szomszéd csőtörését hozza rendbe, biztos fitt lesz és jól fogjuk magunkat érezni, vajon vacsi alatt alszik be vagy a mozi alatt vagy azon gondolkodom, felhívom Ex-főnököt, megyek vele, Winnetou meg mehet a rákba, pihenje ki magát és keressen valakit, aki le se szarja és azzal tök királyul ki fognak jönni. Mert ugye a péntektől hétfőig hétvége most már csak szombat estétől vasárnapig tart. De visszafejlődhetünk nullára, fenyegethet, ha jó melót kap, lelép, lépjen, nem versengek pénzzel... Na majd meglátjuk, szar kedvem van, ezt a napot sem így képzeltem...

Annyi minden

2013.09.08. 21:48 | díva naíva | Szólj hozzá!

Mit is mondhatnék, bevallom az őszintét, mióta kicsit lenyugodtam, másként látom a világot, fogalmam sincs, mitől nyugodtam le, de megtörtént és hát Winnetouval annyit hülyülünk, hogy néha a hasamat fogom már a nevetéstől, annyira megtaláltuk a közös hangot és nagyon élvezem. Az este bornapoztunk, igazából jól telnek a pillanatok, amiket együtt töltünk, hulla szerelmes vagyok és az ő esetében néha kicsit elbizonytalanodok, de mindig a legjobb pillanatban sikerül egy elejtett mondattal bizonyítani, hogy nincs miért bizonytalannak lennem.

Tegnap levágódott a létráról és enyhén szólva bepánikoltam, hogy nem tud jönni, ennek nem adtam hangot, mert minek is, ha szarul van, arról ő nem tehet, mikor jött, csillogtak a szemei, annyira édes volt és minden alkalommal, mikor találkozunk azért egy hűhával köszönt, én meg vigyorgok, mint a tejbetök :) Annyi mindenről beszélünk, mesél, mesélek, nagyszájú és folyton ugratjuk egymást, egyszerűen jó vele. 

Az éjszaka pedig fergeteges volt, egyszerűen kifejezhetetlen, az a vágy, amit átélhettem, leírhatatlan volt, szavakba nem önthető.

Végre menstruálok, tiszta heppi vagyok tőle, úgyhogy azt hiszem a héten befigyel a spirál projekt is, végre nyugalmat akarok az életembe.

Jövő szombaton pedig randim lesz Winnetouval, moziba megyünk, vacsorázni és még az Isten tudja hová és tök jó :)

A vizsgára készülök, de valahogy kész vagyok tőle idegileg, igazából mindent még egyszer átrágok és ennyi, többre nem vagyok képes.

A házzal is haladni kellene, de a szerződéskötésig sem bírok eljutni, kicsit besokalltam a teendőkkel, de majd lesz jobb is, hánynom kell a költözéstől, a pakolástól és mindentől, de majd ezen is túlleszünk... 

Valahogy most pozitív vagyok, annyira, hogy nem is ismerek magamra, pedig 5 napja migrén gyötör és utálom... 

Nem!

2013.08.29. 19:38 | díva naíva | Szólj hozzá!

Sok mindenre és egyre sűrűbben nemet mondok, ma frusztrált napom volt, fűszerezve, némi idegi hasmarssal, pedig már marha mód nem hiányzott, mégis jött, azt hittem konkrétan a görcsöktől nem érek haza.

Szombaton volt az első esténk kettesben Winnetouval, ha így megy tovább, az utolsó is, igen, nem vagyok toleráns, tényleg sajnálom, tök megértő voltam, hogy az első kettesben töltött esténk előtt pár órával öngyilkos lett az exe, az egyik exe, megértő és kedves voltam, aztán így hétvége felé egyre kevésbé áll a középpontban, hogy mi van velünk, jobban sajnáljuk magunkat, mert hát meghalt az exünk és amúgy is, te messze vagy, 70 km, hosszú út, hétvégén kívül esélytelen találkozni, úgyhogy erősen tendálok a leszarom az egészet felé.

A cégnél is egyre több az idióta, hirtelen csak én tudok angolul, úgyhogy én levelezzek még bónuszként, a kis tököm, de komolyan. Azt hiszem, eljött a pont, ahol leszarok mindent és mindenkit.

Anyámékkal is összebalhéztunk még 1 hete és nem enyhülök, nem haragszom, de nem felejtek.

Megviselt a betegeskedésem folyamán az ősszel, hogy le se szart senki, azóta nem tudok arra koncentrálni, hogy mással baj van...

Nem menstruálok és tele a faszom vele, egyszerűen idegileg zokni vagyok, nem akarok semmit, de tényleg semmit az ég adta világon, csak napsütést, rájöttem, már társat sem, a 40es pasik, akiket bevonzok, több, mint felejtősek, ahogy ez indult, azt hittem, megfogtam az isten lábát, de inkább szarba nyúltam.

Homeless

2013.08.17. 07:58 | díva naíva | Szólj hozzá!

Hát körülöttem mindig zajlik az élet, mostanában elég sűrűn szerelembe esek és történnek dolgok, amik nem mondom, hogy nem normálisak, de talán nem szokványosak.

Adódott a helyzet, hogy megkaptam a fűtésemre az árajánlatot, nem mondom, hogy a 930 ezres összeg látványa nem fájt, de a meleg gondolata télire megkönnyebbülést adott. Ez volt konkrétan szerda délelőtt... és akkor tekintsünk csak vissza. Februárban mondja az életvitel tanácsadóm (alias jósnőm) idén még eladod a házad, mosolyogtam, mint a hitetlen Tamás, hisz nem is árulom... Áprilisban felhív az ügyvéd barátnőm, figyelj már, van egy pasi, aki pont a te házadat keresi a te lakóparkodban, egy szintes, négy hálósat, eladod? Háááát mondom, van az a pénz, kijött az ingatlanos, szerződtünk, fényképezett, felhívott két hétre rá is és se kép, se hang, én meg konkrétan el is felejtettem. Múlt szombat reggel csörög, hogy jönne a pasi megnézni a házat, hirtelen képzavarban voltam, de gyorsan leesett a tantusz, ám legyen, jöjjön... közben elmentem pénzt váltani és találkoztam a sráccal, akivel 15 évvel ezelőtt bulizni jártunk (srác, muhahaha 46 éves) ránéztem és rögtön tudtam ki ő, 10 mp után már a nevére is emlékeztem, rámosolyogtam, ő morgott, hogy mennyien vannak, visszamosolygott, de mivel sokan nem ismernek meg, elfordultam, majd vissza és egy nevetésbe kitört, nem mondod, más lett a hajad mondattal találkoztam, hát izé, szerintem nem csak a hajam, jelenleg azért 10 kilóval nehezebb vagyok, mint annó, úgyhogy lekérdeztem mindenkit, akivel összejártunk annó, ki merre témfereg, nagyon élveztük, jó volt újra látni, novemberre babát várnak :) Na, megint elkalandoztam, szóval közben csörgött a telóm, hogy a pasi a családjával a ház előtt vár, mondtam, sietek, pedig nem is igaz :P olyan szinten nem érdekelt, hogy az kifejezhetetlen, tudom, csúnya vagyok :D Hazaértem, körbevezettem őket, fikázott jobbra-balra, ment fel bennem rendesen a pumpa. Beszéljünk az árról, mondom neki, arra van az ingatlanközvetítő és azzal kvázi kidobtam. Felhívott másnap az ingatlanos, le volt egyeztetve, hogy 1 milliót engedhet, erre van pofája felhívni, hogy ők 3-at akarnak alkudni, pffffff, felejtsd el, 1 millió vagy semmi, nem engedek egy vassal sem többet, nem hirdetem és ő az egyetlen, aki megnézte, nem érdekel... Cseszte a csőrömet, de nem foglalkoztam vele, intéztem a fűtést, stb. Teltek - múltak a napok, szerda munkából hazajövet sms-t kaptam, nem tudlak elérni, kérlek hívj szövegezéssel az ingatlanostól. Felhívtam és mondja, akkor szerződnénk, mondom neki, melyik részét nem értettétek, hogy nem engedek, mondja, nem akarunk már alkudozni, elfogadjuk az árat. Na, ott elöntött a forróság, nem mondom, hogy hiper áron adtam el, mert reális az ár, 4-5 millióval olcsóbban, mintha teljesen kész lenne és annyit költeni is bizonyára kell még rá, de erre nem számítottam, lementem hídba, tök egyszerűen. 

Közben pörgök, mint a búgócsiga és ismét szerelembe estem, csak hát izé, na, nem olcsó, de tovább pörgök, 5 millával olcsóbban falun is kapnák házat, de ez itt van két utcányira és anyám is bejelentette, hogy felejtsem el a gyerekeknél a besegítést, ha nem maradok a környéken és pont olyan messzire leszek, amennyire szeretném, még pont 2 utcával messzebb, tehát már nem a papucsban átsétálós verzió. Ikerház, 3 hálóval és szimpla garázzsal, gondolatban már berendeztem, 3 ikerház lesz a telken, a terasz és a kert napos és a szomszéddal kertkapcsolatos, oda már az életben nem épül monstrum, ami takarja a napomat és KÉSZ lesz!!! Nem kell még 10 évig minden filléremet beleölni, hogy lakható legyen. De drága, alkudoztam a csávóval, hát százezreket akar engedni, de nekem az kevés, mondja nekem kérheted az olcsóbbik verziót, de az nem tartalmaz burkolást, szanitereket és festést, na, ott is lementem hídba, normális? ezért a három tételért kérsz 2 millát?? Hát osztottam szoroztam, beszéltem a festőmmel, 250 ezer, a lépcsőburkolat 160 ezer, az ajtók 300 ezer, konkrétan 2 mosdó, 2 wc, 1 kád szerelvényekkel és armatúrákkal is max. 300 ezer, a házat pedig végigparkettázom, mint itt, 200 ezer, hát ez 1,2 milla, tehát nyertem is azonnal vagy 800 ezret, nem mondom, hogy könnyen kinyöghető az összeg, de ha egy évig még takarékoskodok, akkor idén még új konyhám lesz, jövőre redőnyöm, terasz pergolám, bringa tároló faházam és wpc burkolatom a teraszon, minden más benne van az árba, ergó jövő nyárra KÉSZ házam lesz, amin az ég adta világon semmit nem kell csinálnom, a kertje mondjuk csak 300 nm, nem 700, mint itt, de ez sem érdekel, míg itt társasházak övezik a kertemet, ott 3 kerttel lennék szomszédos, jelentősen nagyobb a csend. Arról nem is beszélve, hogy itt 25 évig nyöghettem volna a hitelemet, ott 50 ezerrel olcsóbb lesz az első 5 évben, a következő 15 évben pedig 100 ezerrel, mert veszek fel egy 20 éves kamattámogatott hitelt és egy 5 éves nem kamattámogatottat. Lázban égek, el sem hiszem, szerelmes vagyok abba a házba, a gyerekeket is átvittem és rajonganak érte, van benne 3 12-16 nm közötti szoba, kiscsajom a legkisebbet akarta választani, mit mondjak, az a 10 nm-es fürdő volt :D

Szóval, zajlik az élet. Október 1-vel ki kell költöznöm, oda valszeg legkésőbb november 1-vel költözhetek. Tesóm anyázott, hogy hónapok óta árulják a lakást és nem jön rá vevő, én meg... én sem így terveztem... gyönyörű, KÉSZ otthonunk lesz és elkerülök anyám hatásköréből, 20 a csúcson, hogy anyám kitalálta vegyem meg a sorházat az udvarukban, na már csak az hiányozna.... kinéztem egy 3,5 millával olcsóbb használt házat, nézte a rossebb, anyám volt, mondtam, hogy csúnya, míg az újban 1,80 a parapet magasság és észre sem veszed, hogy az kvázi tetőtér, addig abban 50 centinél indul és minden szobának van ferde fala, mellesleg a törlesztő, mivel használt lakás 9 ezerrel lenne olcsóbb 20 évre vetítve, ez meg annyira nem érdekel...

Winnetou szerdán jött, pénteken együtt mentünk, marha sokat röhögünk, jól érezzük magunkat, röhögnöm kellett, 2 hét alatt eljutottunk odáig, hogy hát ő többet nem szándékozik nősülni, így fű alatt benyomta, mert hát tudja, hogy én meg szándékozom férjhez menni, mondjuk jelenleg ez érdekel a legkevésbé, jó fej, nagyon sok mindenről lehet vele beszélni, míg én ügyeztem, simán játszott a gyerekekkel és tök vicces, hogy hozza az x-box játékait és kérdezgeti tőlem, hogy szerinted a gyerekeknek mikor lesz kedvük végre játszani vele :D Szerdán mondtam, vacsi előtt nincs játék, ott állt a két férfiembör boci szemekkel, hogy csak egyet, léééééccccci :D

Konkrétan állítom, hogy nem lesz könnyű, konténer, mindent kidobni, amit a gyűjtögető életmódommal felhalmoztam, de majd megoldom. Meg államvizsga, meg szervezés, tervezés, de minden rendben lesz,tutira :) és télen meleg lesz és nem lyukakat tömködök, hanem értelme is lesz, ha spórolok :)

Szal zajlik az élet, rendesen :)

bágyatag boldogság

2013.08.14. 07:03 | díva naíva | 1 komment

ott tartottunk, hogy :) ritkán írok, az tuti. de foglaljuk csak össze:

08.04. Winnetou nálunk ebédelt, délután elment, mi meg estefelé mentünk pesti barátnőmékhez.

08.04 - 07. a dög melegben nagyvárosoztunk, persze kimaradt a libegő és a hajókázás a Dunán, volt helyette veresegyházi és erzsébetligeti strand, este meg közgáztanárral röpke összefutás :) napközben babázás, halál cukker a kis dundi, kiscsajom rögtön hozta volna haza :) na meg whatsappolás Winnetouval, hiányzás meg miegymás.

hazafelé menet Bandita sváb haverjával összefutás, esküvőjükről dumálás és későn indulás, azt hittem sosem érünk haza, szarul láttam a sötétben, dehát ez van.

08.08 megbeszéltük Winnetouval, hogy korán összefutunk a dög melegben a strandon, reggel már rámírt, hogy kórházban van a fiával, bokaszalag húzódással, úgyhogy átdiszponáltam, először az egyik szerelővel találkoztam, majd elugrottam az apeh-hoz, hót feleslegesen, majd másik szerelő, vásárlás és strand. Oda jött utánunk, este fröccsöztünk a teraszon és egy hajszál választott el attól, hogy történjen valami, de a szemembe nézett, szívem, azt szeretném, ha az első különleges lenne, mosolyogtunk és huhhh, kemény volt, na.

08.09 reggel elmentem fogorvoshoz, aztán a teraszon ragadtunk, majd elindultunk strandolni, bár már 10 fokkal hűvösebb volt, de jó idő volt. Csak már baromira untuk a gyerekekkel a strandolást, kiscsajom tök fáradt, már 3 méterről sem mert ugrani, aztán Winnetou sms-t kapott az Ex-nejétől, a gyereknek elszakadt a bokaszalagja, műtik, felhívta és szorongott, gyerkőcök meg inkább chilis babot ettek volna, mintsem a strandon maradjanak, Winnetoun is látszott menne is meg maradna is. Úgy döntöttünk, indulunk, majd elsírtam magam, de aztán összeszedtem, ha az én gyerkőcömmel lenne valami, akkor én is rohannék haza... úgyhogy ő indult a kórházba, én meg haza. Ettünk fincsi chilis babot és lézengtünk, vártuk az éjszakai jégesőt. Mesét néztünk és kábultunk jobbról balra :)

08.10 Winnetou downhill versenyre indulna poszt-őrzőnek, persze felhívták, hogy kiesett egy ember és kéne a helyére valaki, konkrétan ő és konkrétan rákészülés nélkül igent mondott, majd közölte azért azt is, hogy nem garantálom, hogy nem lesz bajom és kiscsajommal akart beszélni, már amennyi jelenleg még tudnak, mert csak ő tudja megnyugtatni, igazából rajong érte :D Mi meg átmentünk Pótapához, ott voltak a haverjai és mosolyogtam, teljesen elájultak, milyen gyönyörű, laza nő vagyok és milyen csodálatos a hangom - szerintem ezeknek bot fülük volt :D na, a rajongás kicsit jól esett, csak lekáosultam, volt vagy fél 1, mire hazaértem. 

08.11 Winnetou 7-kor jelentkezett, hogy túlélte, el is ment  aludni, én viszont már nem tudtam, úgyhogy lassan, de biztosan felkeltem és lézengtem a házban körbe-körbe. Csináltam tükörtojást reggelire, majd 2 körül nekiálltam főzni, erre rámír Winnetou, hogy fröccsözne, visszaírok mosolyogva, borom és szódám is van, erre feláldozóan közli, hát jó, akkor jövök :) mikor ideért, azért közölte, hogy tudott volna otthon is, csak ott nem vagyok ott :) na meg persze hozott fifa játékot x-boxra, kicsit be is sértődött, hogy nagyfiam inkább bringázott, úgyhogy kénytelen voltam feláldozni magam és jómagam focizni vele :D majd bowlingoztunk, négyesbe :)

Reggel együtt indultunk, jó volt, annyira jó érzés, hogy hiányzunk neki, hogy lökött, néha arrogáns, játékos és néha gyermeteg, irtó okos és imádja a matekot, mint én és ebből néha játékot űzünk, hogy sok mindennél tudjuk, a másik hogy fog reagálni, pedig alig ismerjük egymást. 

Holnap jön hozzám, mikor végzek a melóban és péntek reggelig marad, aztán majd meglátjuk, néhány hónap múlva összeköltözünk, ha marad a tendencia, de nem sietünk el semmit, ismerkedünk, szokatlanul, de nagyon bologságosan :)

(m)ámor

2013.08.04. 18:05 | díva naíva | Szólj hozzá!

valamikor elindult, fogalmam sincs, sem az elejéről és remélem a végéről sem... 

rámírt, beszéltünk, aranyos volt, bár kicsit nyálasnak tűnt a fotója, de hát ez belefér, sosem lehet tudni, de aranyos és normális, végülis egy ebédbe nem halt még bele senki. 

Dumáltunk minden nap, kvázi egész nap, akármerre jártunk...

Aztán jött az ebéd, tiszta ideg voltam, délben találkoztunk, együtt szálltunk ki, egymás mögött álltunk meg, közeledtünk és egy helló után csókolóztunk, remegtem, mint a kocsonya, leírhatatlan érzés, ahogy a karjaiban tartott, majd fogta a kezem és együtt mentünk 50 métert az étterem teraszáig. Wazzeg ez a pasi jól néz ki, nem nyálas, mosolygós, gyönyörű szemei vannak, az őszes haja az őrületbe kerget és a mackós alkata huhhhh, leültünk, ittunk egy colát és kérdezte, mit ennél, mondtam, ha nagyon őszinte vagyok, görcsbe a gyomrom, mosolygott, ne izgulj már, én meg csak remegtem, mint a kocsonya, aztán úgy döntöttünk, nem is vagyunk éhesek :)

Csodás péntekünk volt, elmentünk a közeli várkertbe, a padon az árnyékba meghúzódtunk, hol csókolóztunk, hol dumáltunk, ahogy a szemembe nézett és mondta, hogy gyönyörű vagy, lélegzetelállító volt, aztán sétáltunk a várban, erdőben, tóparton, majd egy mező szélén kötöttünk ki és egy turista pihenőben dumáltunk tovább, egészen addig, míg a húgom nem telefonált, 8-kor :) hogy nem jönnék-e.

Nehezen ment az elválás, de muszáj volt, reggel viszont együtt indítottuk a strandolást, vacsit főztem és együtt aludtunk, egymás mellett, csodás volt, nem, nem feküdtünk le egymással, a gyerekek is csípik és vica verza, reggel együtt kávéztunk és együtt is ebédeltünk, hülyítjük egymást, éjjel fél 3-ig hülyültünk, kicsit kába vagyok, de nem baj, hulla boldog...

Lökött informatikus, profi focista volt, indián és ló bolond, érzelmes és jóképű, egy tünemény, van 2 felnőtt fia és imádni való, ő az, akit akarok és a 7. menyországban érzem magam, ahogy bűvöl és ahogy bűvölöm :)

Közgáztanár, várom az új nevet :)

circle of life

2013.07.24. 22:35 | díva naíva | Szólj hozzá!

avagy a nagy körforgás...

nem is tudom, valahogy mostanság minden megráz és egyben hidegen is hagy.

Nagyfiam jött haza a boltból, hogy nekiesett az egyik anyuka, ha egy ujjal hozzáérek a gyerekéhez ő ver meg engem... azt hittem rossz filmben vagyok, úgyhogy felhívtam drága anyukát és kulturáltan megkértem, ne a gyerekemet fenyegessen, tudja hol lakom, látogasson meg és a szemembe mondja... hát a kiscsajok kavartak, nem az enyémek, de nem is érdekel és olyan nyugodtsággal megmagyaráztam az anyukának, a te lányod nem szívleli az enyémet, ami nem zavar, mert nem érdekel a gyereked és az enyémet sem zavarja, mert őt sem érdekli, én pedig nem vagyok nagy verekedős, a gyereke környékére nem mentem és bevallom, hangsúlyozom, szálljon le az én gyerekemről és továbbra is ignorálni fogom az övét és ennyi. Na és bonyolíthatja a két másik anyuka egymás között, leszarom, de olyan magasról, hogy kimondhatatlan, mindenesetre büszke vagyok magamra, hogy ilyen higgadtan kezeltem a dolgokat. 

Foglalkozásterápia alatt vagyok, dolgozom, mint a gőzgép, sok is a meló, meg most jobb is.

Szerettem volna face to face lezárni menedzserrel a dolgokat, nem jelent meg a mai időpontunkra :D mondjuk én sem voltam otthon, amire megbeszéltük, tehát 1:1, olyan szinten lényegtelen számomra, hogy kifejezhetetlen. Ahogy jelenleg mindenki, csömöröm van tőle, hogy mindenki meg akar dugni, nem hiányzik, hogy bárki is hozzám érjen, persze az, hogy hozzám bújjon az előbb, de olyan meg se közel, se távol, de valahogy most az is hidegen hagy.

Tegnapelőtt füvet nyírtam, még mindig fáj a kezem a fűnyíró berántó zsinórjától, arról nem beszélve, hogy néha sírva vonultam vissza, hogy nem megy ez nekem és hogy fogalmam sincs, hogyan tovább. Megrekedtem, azt hittem azért szűk egy év alatt nem csak csalókkal, szélhámosokkal és pancserekkel hoz össze a sors, de tévedtem. Valamit sürgősen ki kell találnom a gyerekekre is, szeptembertől anyám benyomja az unalmast én meg azt hittem nagy naívan, hogy addigra megoldódik ez a gond, de nem, na mindegy, 6 hét hosszú idő és már csak kettőt dolgozom és indul a várva várt szabadság, millió intéznivalóval, de tök egál...

Értetlenség

2013.07.20. 23:43 | díva naíva | Szólj hozzá!

Én tényleg nem erre az életre való vagyok, nem ezek az emberek közé és amúgy is, csömöröm van mindentől és mindenkitől, valahogy...

Menedzserrel szerdán 5 órakor szakítok, pedig bizonyára nem erre számít, de az élet kemény, vagy én vagyok az, mindegy, a múltat jóvá nem teheti, hibázott, röpül.

Az Ex-férjemmel álmodtam, egészséges volt, csókolóztunk és mosolygott, én se vagyok normális...

Felhívott Szerető, hogy szeptemberben a városban lesz és összefuthatnánk, megmutathatnám neki, hol élek... no meg a hálószobámat ééééés... naná, hogy nem tetszett, hogy nemet mondtam, így potom négy év után nem vágyom rá, elég volt szabadulni ebből a viszonyból, ennyire hülye még én sem vagyok, meg amúgy is...

Erősen elgondolkodtam, ha már ennyire gerjesztő vagyok, beállok elit kurvának, akkor tudom hányadán állok, nem botránkozok és jól élek.

Na mindegy, ma meglett a hőn szeretett bringa, meg vettem magamnak egy 30ezres gyönyörű egyszerű, mégis elegáns cipőt, meg 2 papucsot, meg 4 felsőt, mert megérdemlem :)