Olyan igazi öszi érzésem van, le vagyok lassulva és igazából semmi nem csigáz fel. Azóta eltelt már több, mint egy hónap, anya állapota nem megnyugtató, szédölög és hány, csütörtökön végérvényesen hazaengedték, pénteken kiderült, hogy hasnyálkahártya gyulladása van. Ahhoz képest, hogy szerdán volt hasi ultrahang és röntgen is. Nem néz ki jól, mindenbe belemegy, amit csak mondasz és sokszor egyszerüen üres a tekintete, belenéz a semmibe.
Én pedig úgy érzem, összenyom az életem, valahogy semmi nem olyan, amilyennek lennie kellene, Winnetouval a héten háromszor összevesztünk, mert kerítésoszlopokat kellett betonoznia, amint megmozdul, dúl, fúl és hozzám sem szól. Az a durva, hogy szerinte rendben van az életünk, a kapcsolatunk, már ha ezt annak lehet hívni, mert hozzám nem ér, azt hittem, idövel ez változik, de nem történik semmi, már attól is idegbajt kapok, ha megfogja a kezemet, nem vagyok 70 éves... Neki pedig ebben merül ki a kapcsolati érintés. Én pedig szimplán úgy érzem, hogy évek óta egyedül vagyok, csak van mellé egy 3. gyerekem.
Élni akarok, izgalmakat, élményeket, nevetést és boldogságot, most pedig a beiszapolt kis mocsaramban ülök, mozdulatlanul és érzem, hogy szép lassan elsüllyedek, már csak belül kapálózok, kifelé csendben maradok, értelme nincs kapálózni, csak azt veszem észre, egyre többször, hogy az alapállapotom az összeszorított ajkak és nem a nevetö szemek.
Sok mindenen változtatnom kellene, de fogalmam sincs, hogy álljak neki, hogy csaljam a napsugarakat az életembe.
Le akarom zárni végérvényesen a múltat és inditani szeretnék egy szebb és jobb jövöt. Viccesnek tartom, Szeretövel fél évente egyszer telefonáltam, tudni akarta, hogy vagyok, én meg beszélgettem vele, aztán ezt áprilisban beszüntettem, mert minden beszélgetés vége ugyanarra ment ki, találkozni és dugni akar. Én pedig nem akarom, hogy a múltam akár csak egy másodperc töredékéig visszarántson, így áprilistól nem reagálok, ö pedig szorgalmasan küldözgeti az sms-eket, mint egy pszichó. 1-2 hetente, legutóbb tegnapelött, de nem reagálok, mert nem akarok és ha nem akarok, akkor nem kell.
Bandita szintén zenész, egyszerüen nem értem, hogy miért nem zárják le, azt, ami elmúlt. Azóta szinte napra pontosan eltelt 5 év, azért az hosszú idö ahhoz, hogy ne lehessen lezárni.
Na mindegy, a múltam engem kerget, én meg a jövömet, lehet, meg kellene tanulnom a jelenben élni.
