Anya állapota testileg szuper, egyszerüen fogta magát és jól lett, viszont szellemileg nem vagyunk nagyon a toppon, ez pedig leszívja az energiámat rendesen, hogy nem ismeri meg az unokáit, látja a nagymamáját és kutyákat és igazából érdemben nem tudok vele semmiröl beszélni. Már 5. napja. Megint türelmesnek kell lennünk, de annyira nehéz, hogy kommunikál, de értelme nincs. Én pedig elvesztem a hétköznapokban, hisz nem csak az aggaszt és rémiszt, hogy mikor hogy épül fel, hanem, hogy menedzseljem az életem nélküle, elvégre ö fözött a gyerekekre és ö menedzselte a suli után munkából hazaérös idöszakomat. Bevallom besokalltam, egyszerüen idegileg kikészített ez a pár hét. Erösen gondolkodtam a szakfordítói vizsgán, hogy új irányt adok az életemnek, de nincs most még ahhoz sem eröm, kivárok, míg anya jobban lesz és próbálok egy kicsit visszahúzódni, mert enyhén elegem van a te vagy az erös dumából. Nem akarok mindig én az erös, higgadt és okos lenni, sosem éreztem ezt még, hogy egyszerüen zuhanni akarok és egyszer én szeretném, hogy felfogjanak, hogy valaki hálót játszon körülöttem, még én is rácsodálkozok, hisz eddig kifejezetten irtóztam az ilyen helyzetektöl, hogy kiszolgáltatott legyek vagy valakire rá legyek utalva, de most nagyon szeretném, ha nem minden döntés és cselekedet tölem indulna, hanem egyszerüen csak hagynom kelljen, hogy minden a maga medrében csordogáljon. Hát így állunk, néha kicsit jobban viselem, néha kicsit sem, nem mintha kérdés lenne. 

Ma házat nézünk nekik, nagyon remélem, hogy gyorsan el tudjuk adni a házukat és ki tudnak költözni a közelünkbe, innen kicsit egyszerübb lenne menedzselni az életünket. Hiányzik az anyám, de türelmes leszek, hisz az elmúlt három hetet neki is fel kell dolgoznia, tegnap panaszolta, hogy milyen gyorsan bezáródik az ajtó és vége az életnek, szerintem emlékszik, hogy meghalt. Kicsit az az érzésem, hogy ez a zavar azért lépett fel, hogy ne kelljen egyszerre a teljes helyzettel megbírkóznia, nem csak az altatás, nyugtatás mellékhatása. Foglamam sincs, milyen érzés meghalni és milyen érzés magadhoz térni, úgy, hogy lemaradtál majd 1 hónapról. Óvatosan végigkérdezi az egész családot, hogy él-e még mindenki, a szörnyü, hogy foglamam sincs, mivel teszek neki jót, ha próbálom neki elmesélni, milyen az életünk, az élete alapjáraton, vagy ha hagyom, hogy majd mindenre a maga idejében emlékezzen. A sors kegyetlen türelemjátékot üz velünk, de minden rendben lesz és karácsonykor együtt állunk újra a fa alatt.