Most jutunk el arra a szintre, hogy sokan, akik ismernek és ismerni vélnek egyszerűen bolondnak tartanak. De a lázadó egómat ez a legkevésbé sem hatja meg, ez az írás nekem készül, vagy szórakoztat, vagy zavarba ejt vagy értelmetlenséget kelt, de az nem az én valóságom, az a tiétek.
Sok minden foglalkoztat, a kedvenc egyensúly zenémet hallgatva, az egyensúly esszenciális eleme a létnek. Mégpedig, míg idióták a múltból irányítják a jövőmet, addig nem élem meg azt, amit én szeretnék megélni, hanem újjáélem azt, amit ők akartak nekem.
Én pedig egy egység vagyok önmagammal, besokalltam tőle, hogy a körülmények irányítsanak. Fülig ér a szám és szeretem magam, nincs gombóc a torkomban és a gyomromban sem.
Ismerkedjünk önmagunkkal? Szerintem ez helytelen, ez az elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, na ez az, amit az elmúlt 5 év szentimentális valóságában átéltem és nem ez a helyes út, de kezdjük csak az elejéről.
Az életem első 29 éve programozott valóságból állt, az érzelmek kizárásával és a mentális önbizalomhiányból, ez valószínűleg neveltetésből ered, de távol álljon tőlem, hogy a családomra kenjek bármit, ami az életemben történik és történt, ezekért csak és kizárólag én vagyok a felelős.
Aztán jött az érzelmek felszabadulása, ami telistele lett szorongásokkal, mert hát 29 évesen ráébredni, hogy nem vagyunk gépek és az életünket nem a fizikai lét, hanem a tudatállapot teszi szegényebbé vagy gazdagabbá, hát huhhhh, sokkhatásként ért, következett 5 év tanulóidő.
Először is a nő, ezúton köszönöm Szeretőnek, hogy asszisztált a nővé válásomnál, a múltkor találkoztunk, semmilyen hatást nem keltett bennem, igazából tök egál és a megfelelési kényszerem felé teljes mértékben a múlté, de hálás vagyok neki, hogy kemény munkával nővé varázsolt, az ő segítségével szűntek meg a komplexusaim, azóta is, ha a tükörbe nézek egy gyönyörű nő tekint vissza rám, cinkos mosollyal köszöntöm magam, mizu boszorka...
Banditának köszönöm, hogy megannyiszor krízishelyzetben, a lakásmizéria kellős közepén megölelt és segített túlélni, meg persze, hogy megszabadított a Szerető által előidézett árnyékléttől.
Boxolónak meg a többi jelentéktelen alanynak nem üzenek semmit, csak a rossz példát, amivel ráébresztettek, hogy mit nem szeretnék, őőőőőőőőőőőőket!!!! Nem kell sem önbizalomhiányos, sem boldogtalan, sem komplexusokkal küzdő, sem depressziós...
Én sem akarok az lenni és többé nem is leszek, vége a nyavalygások idejének. Igazából, biztos idiótán hangzik, sok mindenben egyeztünk Winnetouval, csak a vélt valóságunk nem, ő visszatér a foci világába a nagyvárosba, az pedig nem az én valóságom. Én családcentrikus embert akarok és erről sokat filozofáltunk Ex-főnökkel, az az ember, aki mellettem elköteleződik, olyan értékrenddel rendelkezik, mint én, tudom, a gyerekvállalás sok lemondással jár, de maga a csoda, főleg, ha felismered benne magad és őt és én ilyen kapcsolatot szeretnék, leszarom, hány gyereke van, tudja, mit akar és ha nem egy az álmunk, akkor mi nem illünk össze, még ha még akkora is kémiai és mentális vonzalom, ha más az ideológiánk, akkor sem működik.
Én pedig ént faragok magamból, rendbe hozom az életem és átadom magam egy boldog valóságnak, elegem van a Bandita traumáinak rémálmaiból és a Winnetouval elképzelt jövő szorngásaiból.
Ex-főnök mondta, tudod mit, nem irigyellek, annyi kérdőjel van az életben. Én pedig csak annyit mondtam, a kérdőjelek - lehetőségek, majd pontok lesznek belőlük és jó lesz.
Furcsa dolog az élet, Ex-főnökkel teljes mentális és ideológiai összhangban vagyunk, csak a kémia hiányzik, a szerelem érzése, de én nem mondok le róla, hogy mindhármat egyben éljem át, oltár elé vezetve és az együtt öregedésbe vetett hittel.
Új élet indul és ezen már többször elmélkedtem magamban, megvan a diplomám, eladtam a házat, annyira új élet kezdődik, hogy az kimondhatatlan, mikor, ha nem most kellene levedleni a rossz szokásokat, elegem van a menekülésből, nincs miért menekülnöm, csodás otthonunk lesz hármunknak, jó állásom van, fenntartható életet tudok biztosítani az értelmes és egészséges gyerekeimnek, milyen tragédiáról beszélünk? Nincs itt kérem semmiféle tragédia, a félig üres és félig teli pohár esete, bármire képes vagyok és ezt néhányszor bizonyítottam már az életem során, nem, mintha volna mit bizonyítani...
Hosszú idők óta kikapcsoltam a telefonom adatforgalmát, nem vagyok elérhető, fontos dolgom van, tanulok, tanulom magamat boldoggá tenni :) Már rég játszadozom az önhipnózissal és a meditációval és egyre jobban érzem, hogy jelenleg az érdekel a legjobban, hogy tudom magamat boldoggá tenni és ne váljak ne legyek a körülmények függvénye.
Hogy határoznak meg kívülről, ez egyszer a főnökasszonyomnál gondolkodtatott el: egy temperamentummal törtető telivér, egy lázadó, intelligens nő és valóban az vagyok, kívülálló, nem tartozok kasztokhoz, nem is akarok, sosem volt vágyam, a barátaim mind szélsőségesek és szélsőségek, utálom a szokásokat, a viselkedésmintákat.
Szóval a következő hetek gépi ki-beköltözése és hitelintézése mellett ezzel fognak telni, jól szórakozom :)
