Sok mindenre és egyre sűrűbben nemet mondok, ma frusztrált napom volt, fűszerezve, némi idegi hasmarssal, pedig már marha mód nem hiányzott, mégis jött, azt hittem konkrétan a görcsöktől nem érek haza.
Szombaton volt az első esténk kettesben Winnetouval, ha így megy tovább, az utolsó is, igen, nem vagyok toleráns, tényleg sajnálom, tök megértő voltam, hogy az első kettesben töltött esténk előtt pár órával öngyilkos lett az exe, az egyik exe, megértő és kedves voltam, aztán így hétvége felé egyre kevésbé áll a középpontban, hogy mi van velünk, jobban sajnáljuk magunkat, mert hát meghalt az exünk és amúgy is, te messze vagy, 70 km, hosszú út, hétvégén kívül esélytelen találkozni, úgyhogy erősen tendálok a leszarom az egészet felé.
A cégnél is egyre több az idióta, hirtelen csak én tudok angolul, úgyhogy én levelezzek még bónuszként, a kis tököm, de komolyan. Azt hiszem, eljött a pont, ahol leszarok mindent és mindenkit.
Anyámékkal is összebalhéztunk még 1 hete és nem enyhülök, nem haragszom, de nem felejtek.
Megviselt a betegeskedésem folyamán az ősszel, hogy le se szart senki, azóta nem tudok arra koncentrálni, hogy mással baj van...
Nem menstruálok és tele a faszom vele, egyszerűen idegileg zokni vagyok, nem akarok semmit, de tényleg semmit az ég adta világon, csak napsütést, rájöttem, már társat sem, a 40es pasik, akiket bevonzok, több, mint felejtősek, ahogy ez indult, azt hittem, megfogtam az isten lábát, de inkább szarba nyúltam.
