Mikor géppé válsz és teszed, amit a racionális, elvárásokkal teli élet diktál, legbelül, de egész belül pedig miszlikre szakadsz, nem csak berepedezel, hanem valóban szakadsz, de gép vagy mindenkinek, már nem sírsz, már nem is érzel, már nem gondolkozol, csak teszed, amit tenned kell.
- Azt hittem ma beszélünk, próbáltalak elérni, ki vagy kapcsolva
- Holnap tudok csak jelentkezni.
- Jó reggelt, ne haragudj, tegnap nem tudtalak felhívni, pokoli állapotok uralkodnak a cégemben, hívhatlak ma?
- Reggelt, nem szükséges, holnap találkozunk.
- Ha mérges vagy, megértem, mint mondtam, ez nem az én stílusom, de a tegnap tényleg pokoli volt, tudom, hogy te is azon mész épp keresztül, ezért is sajnálom, hogy nem sikerült beszélnünk.
- Nem vagyok mérges, csalódott vagyok.
- Megértelek, én sem éreznék másképp. Holnap várni foglak, ott találkozunk.
Vannak dolgok, amiket utólag nem lehet jóvátenni, amik örökre nyomot hagynak, vannak dolgok, amiket csak a pillanatban lehet megélni, utólag mit sem érnek.
Sok minden kavarog bennem, visszavonulok a csigaházamba, nyalogatom a sebeimet és nem, már nem mondok semmit, tegnap még mondtam volna, de ma már minek? Már nem akarok mondani semmit, visszavonulok, hogy mellettem van lélekben, majd beváltom a lélekboltban, ahol az akarat, ott az út. Egyedül vagyok, kibaszottul. Ezek a kőkemény tények. Mert az üzlet és a barátok fontosabbak, a pillanat pedig elillan, úgy ahogy én is. Kámforrá válok, nyalogatom a sebeimet és nem akarom többé látni.
Mindenki mást lát, máshogy értékeli, mást gondol, de én én vagyok, elárultak és cserben hagytak, megtagadtak és elfordultak, én így érzem és nem kérek többet belőle, tudom, a helyzet áldozatokat követel, én pedig feláldozok mindent, őt, engem, minket.
Hányingerem van az egésztől, tőle, mástól, mindenkitől, olyan jó csendben lenni, egyedül és senkihez se szólni, nem beszélek többé, se vele, se mással, nincs több lélek, nincs több érzés, jön a gép, tesz cselekszik, nem fáj és nem érez, nem akar és nem szeretne, csak van, létezik, de nem él.
